Milosevic-per: kedden vége a vád kihallgatásainak
A hágai nemzetközi törvényszék jövő kedden fejezi be a vád ismertetését és a vád tanúinak meghallgatását Slobodan Milosevic volt jugoszláv elnök perében.
Dátum: 2004-02-20 12:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=20300
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:33:43.091303, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A tárgyalást a vádlott egészségi állapota miatt halasztották el többször is. A törvényszék pénteki bejelentése szerint a vádnak két napja lesz a tanúk kihallgatására.
A per 2002. február 12 óta folyik. Milosevic ellen több mint 60 rendbeli, emberiesség elleni bűntett és háborús bűn a vád az 1991-95-ös horvátországi, az 1992-95-ös boszniai és az 1998-99-es koszovói háborúban viselt felelőssége miatt. A boszniai háború kapcsán, amely több mint 250 ezer halálos áldozatot követelt, népirtással is vádolják.
Több mint 290 meghallgatási nap után az ügyésznek szerdán és csütörtökön kellett volna vádbeszédét elmondania, de a pert felfüggesztették Milosevic betegsége miatt. A volt jugoszláv elnök, aki nem ismeri el bűnösségét, május 19-től védekezhet. A tárgyalás akár 2006-ig is elhúzódhat.
MTI - fidesz.hu