Békésben erős a Fidelitas
Békés megyében működik az országban a második legtöbb Fidelitas-csoport, szám szerint 17. A Fidesz megyei választókerületi tanácsainak munkájában részt vesznek delegáltjaik. Alt Norbert gyulai Fidelitas-tag a németországi testvérvárosban, Ditzingenben a Kereszténydemokrata Néppárt ifjúsági társszervezetével felvette a kapcsolatot, aminek eredményeként áprilisban együttműködési megállapodást köt a két szervezet. A megállapodást Gyulán kötik meg. A mostani szóbeli megállapodás szerint a két szervezet addig is közös honlapot készít.
Dátum: 2004-02-20 14:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=20306
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:33:44.908506, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az 1-6. választókerületi tanácsokban a békéscsabai Hirka Tamás, a gyulai Gajda Róbert, a csárdaszállási Ladó Balázs, a körösladányi Varga Inez, a gyomaendrődi Várfi Péter és az orosházi dr. Dani Győző. A 7-es számú választókerületben nincs Fidelitas-csoport - mondta el legutóbbi gyulai sajtótájékoztatóján a békési országgyűlési képviselő, Erdős Norbert, a Fidelitas korábbi megyei elnöke, akit a közelmúltban az országos szervezet alelnökévé választottak.
Megyei elnökké a nemrégiben tartott megyei választmányi ülésen a füzesgyarmati Bere Károlyt választották, alelnök lett Gajda Róbert, dr. Dani Győző, Várfi Péter és az orosházi Dominkó Gábor. A közelmúltban tartott országos választmányi ülésen a négy országos választmányi alelnök közé is Gajda Róbertet választották.
Gajda Róbert elmondta, az országos választmányi ülésen megfogalmazták az ifjúságot érintő problémákat, melyek megoldásához kérik a megyei MSZP-s képviselők segítségét. Megfogalmazták, hogy a diákhitelt és kamatait a diplomás munkanélkülieknek ne kelljen visszafizetniük. A kormányt kérték 2002-es ígéreteik betartására, például, hogy a lakhely és az iskola között tegyék ingyenessé a tömegközlekedést. A 26 év alattiaknak vasúti kedvezményt szeretnének, tandíjmentességet és a diákhitel kamataiban a 2002-es kormányváltás szintjéhez visszatérést, azaz a háromszázalékos emelés visszavonását.
Alt Norbert gyulai Fidelitas-tag a németországi testvérvárosban, Ditzingenben a Kereszténydemokrata Néppárt ifjúsági társszervezetével felvette a kapcsolatot, aminek eredményeként áprilisban együttműködési megállapodást köt a két szervezet. A megállapodást Gyulán kötik meg. A mostani szóbeli megállapodás szerint a két szervezet addig is közös honlapot készít.
Sz. M., Békés Megyei Hírlap - fidesz.hu