Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A közszolgálati sztrájkbizottság tájékoztatást vár a pénzügyminisztertől

A közszolgálati sztrájkbizottság pénteki határozata értelmében a testület megvárja a pénzügyminiszter hétfői tájékoztatását a közszférát érintő takarékossági intézkedésekről és csak azt követően dönt arról, aláírja-e a kormánnyal a megállapodást - közölte a bizottság szóvivője.


Dátum: 2004-02-20 14:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=20310
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:33:46.120216, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Hétfőn találkozunk a pénzügyminiszterrel, akitől arról várunk hiteles tájékoztatást, hogy a 180 milliárd forintos megszorító csomag milyen módon érinti a közszféra munkavállalóit" - mondta Szabó Endre.

Közölte: a sztrájkbizottság pénteki ülésén megállapodtak abban, hogy csak a találkozó után hoznak döntést - legkésőbb szerdáig - a kormánnyal való megállapodás aláírásáról.

"Ezt követően dönt a sztrájkbizottság a megállapodás aláírásáról" - közölte.

"A sztrájkbizottságban részt vevő szakszervezetek többségében, amennyiben a miniszterrel való találkozáson nem merülnek fel olyan újabb körülmények, amelyek a munkavállalókat hátrányosan érinthetik, készség van a dokumentum aláírására" - mondta, hangsúlyozva ugyanakkor: "döntés még nincs".

Szabó Endre közölte: nem kapott felhatalmazást arra, hogy a tervezett megállapodás részleteit ismertesse.

"Legkésőbb szerdán összeül a sztrájkbizottság és dönt a megállapodás aláírásának kérdésében" - tette hozzá.

A sztrájkbizottság korábban azt kérte: a kormány vállaljon jogi garanciát a hatszázalékos béremelésre, ellenkező esetben nem írják alá a megállapodást.

A kormány álláspontja ezzel szemben az, hogy az említett béremelés fedezete az önkormányzatok költségvetésében rendelkezésre áll, így a szakszervezeteknek a helyhatóságokon kell számon kérniük a béremelést.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek