Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nyílt levél Persányi Miklóshoz - a Balatonért

Balaton-parti - fideszes, mdf-es és szocialista - országgyűlési képviselők nyílt levéllel fordulnak Persányi Miklós környezetvédelmi miniszterhez, hogy haladéktalanul kezdjék meg a részletes, tudományos vizsgálatokat, a részletes egyeztetéseket, tervezést, engedélyeztetést - így, ha szükséges, már a következő években cselekedni lehetne. Nem ülhetünk ölbe tett kézzel - írják.


Dátum: 2004-02-20 14:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=20312
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:33:46.743954, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


NYÍLT LEVÉL

Dr. Persányi Miklós Környezetvédelmi és Vízügyi Miniszterhez

Tisztelt Miniszter Úr!

A Balaton alacsony vízszintjéről, annak okairól széleskörű vita folyik. Többen, köztük az érintett ágazatok vezetői is tavaly Keszthelyen még azt mondták a helyzet nem rendkívüli, volt már ilyen, csak régen és nem emlékszünk rá.

A minisztérium által megbízott szakértői csoport vezetője szerint ugyanakkor az elmúlt négy évet tekintve mindenképpen rendkívüli a helyzet és pont ez alapján a valószínűség számításokat is figyelembe véve tavaly év végén még úgy nyilatkozott, 2004-ben nagyon nagy valószínűséggel vízszintemelkedés várható.

Nem vitatható a jelentés tudományos alapossága, de tekintve az elmúlt években bekövetkezett matematikai-statisztikai módszerekkel előre meg nem jósolt időjárási eseményeket, többen fejezték ki kétségüket az idei vízszintemelkedéssel kapcsolatban.

Az elmúlt hetekben már a vízügy vezetői is úgy nyilatkoztak, hogy idén már valószínűleg további 20 cm-el lesz alacsonyabb a vízszint.

Tisztelt Miniszter Úr!

Ön továbbra is azt nyilatkozta vízutánpótlásról, majd csak akkor lehet beszélni, ha a vízminőségben is kimutatható romlás következik be.

Mi úgy gondoljuk, hogy előfordulhat, ez esetben már késő lesz. Az elmúlt évek kevés csapadéka igenis rendkívüli jelenség és ez rendkívüli intézkedéseket igényelhet. Elismert tudományos intézetek is figyelmeztetnek a klímaváltozásból eredő változásokra.

Tisztelt Miniszter Úr!

Mi nem kívánjuk a megbízott tudósok véleményét figyelmen kívül hagyni, habár vannak más tudományos vélemények is. Úgy gondoljuk azonban, a politikusok felelőssége, hogy az esetleges rendkívüli helyzetre felkészüljenek, ezért ezúton is kérjük a Balaton vízszint további csökkenésének megakadályozására szolgáló lehetőségeket részletesen dolgoztassa ki. Vizsgálják meg újra a vízgazdálkodás kérdéseit, pl. a nagyberegi láp helyén tározó kialakítását, és más víztározási lehetőségeket. Az eddigi tanulmányok alapján dolgozzák ki részletesen a víz utánpótlásra a műszakilag megvalósítható változatokat, és készítsék el a szükséges környezetvédelmi hatástanulmányokat, kezdjék el az engedélyeztetési eljárásokat tekintettel arra, hogy 2005-ben már lehet, hogy be kell avatkozni.

A beavatkozásnak csak tudományos vizsgálatok alapján szabad megtörténnie, de nem lehet költségvetési kérdés és nem befolyásolhatják lobby csoportok, de nem szabad félni azoktól sem akik minden beruházást helyből elleneznek.

A Balaton vizének megőrzése, legalább a tavalyinál 20- 30 centiméterrel magasabb vízszint biztosítása nem csak néhány vitorlázó és szállodatulajdonos érdeke, hanem minden Balaton körül élő és nyaraló magyar emberé. Nem vitatható, hogy a Balaton nemzeti kincsünk. Az M5-ös autópálya kivásárlása és az M7 építése százmilliárdokba kerül, mégis támogatható. Aligha kétséges, hogy a Balatont meg kell menteni, így ez nem lehet pénzkérdés.

Mindezek alapján mi, Balaton-parti országgyűlési képviselők feltétlenül kötelességünknek tartjuk, hogy felszólítsuk Miniszter urat, haladéktalanul kezdjék meg a részletes, tudományos vizsgálatokat, a részletes egyeztetéseket, tervezést, engedélyeztetést már most 2004. év elején, hogy ha szükséges a következő években cselekedni lehessen. Nem ülhetünk ölbe tett kézzel, forgatókönyvet kell készíteni a további vízszintcsökkenés esetére is. Mi nem a természet alkotta tájat, környezetet akarjuk megváltoztatni, hanem a természet alkotta kincsünket akarjuk megvédeni a rendkívüli - feltehetően emberi tevékenységnek köszönhető - beavatkozás káros következményeitől.

Kérjük intézkedését!

Keszthely, 2004. február 20.

Manninger Jenő

Dr. Bóka István

Lasztovicza Jenő

Nagy Jenő

Gruber Attila

Herényi Károly

Kapcsolódó elemek