A gazdák létükért küzdenek
A Medgyessy-kormány áldatlan tevékenységével akaratlanul is segített megszervezni azt az agráregységet, amelyet országszerte tanúsítanak a félpályás útlezárások - mondta Faludi Sándor pénteken Karcagon, a Fidesz gazdatagozata országos tanácsának megalakulása alkalmából tartott sajtótájékoztatón.
Dátum: 2004-02-20 15:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=20316
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:33:48.035720, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A tagozat országos elnöke hozzátette: ma már valószínűleg a miniszterelnök is belátja, "hogy nem az ellenzéki pártok által vezérelt politikai hecckampányról van szó".
"Az utakon ugyanis nemcsak a családi gazdálkodók, az őstermelők, a magángazdák demonstrálnak, ott vannak velük együtt a mezőgazdasági társas vállalkozások és szövetkezetek képviselői is" - mutatott rá.
Faludi Sándor emlékeztetett arra, a Fidesz mindent megtett, hogy elkerülhetőek legyenek az utcai demonstrációk, ám hiába szorgalmazták, a kormány nem kívánt szembenézni az agrárium akut problémáival. A politikus hangsúlyozta: a Fidesz a legmesszebbmenőkig támogatja az agrárdemonstráció résztvevőit, mert meggyőződése, hogy a gazdák a létükért küzdenek.
Indokolatlan a drasztikus elvonás sanyarú időben
Glattfelder Béla, a gazdatagozat alelnöke közölte: az országos tanács felháborodásának ad hangot amiatt, hogy a Draskovics-Medgyessy-csomag keretében négymilliárd forintot szándékoznak elvonni az agrártárcától.
"Ha a tárcánál vannak is fölösleges források, azt nem elvonni kell, hanem a súlyos helyzetben lévő ágazatoknak kell odaadni" - húzta alá.
Glattfelder Béla értehetetlennek tartotta Medgyessy Péter azon kijelentését, hogy a gazdáknak nem a kormánnyal, hanem a felvásárlókkal van elintézendő dolga.
"Ilyet egy felelős kormányfő nem mondhat, mert az ország állapotáért elsősorban a kormány felelős, és annak kell megoldásokat találni a társadalmi kérdésekre, így a mezőgazdaság válságára is" - hangoztatta.
Bizonytalanságba taszítja a gazdákat a kormány
Turi-Kovács Béla a Fidesz országgyűlési képviselője, a Kisgazda Polgári Egyesület elnöke arról beszélt, hogy az agrártárca vezetése, különösen annak politikai államtitkára minden bizalmát elvesztette a gazdatársadalom előtt. Felidézte: szavahihetőségükről állítottak ki bizonyítványt akkor, amikor az agrárkerekasztal első tárgyalásain az agrártámogatások összegeként több számot, 400 milliárd, 296 milliárd, 230 milliárd forintot is megjelöltek.
- "Aztán megjelenik egy nem is ellenzéki lapban az a tényközlés, hogy a tárcának összesen 50 milliárd forintos mozgástere van" - fűzte hozzá a kisgazda politikus.
MTI - fidesz.hu