Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Új gázárak: Medgyessy ígér, a számla beszél

- Nem lesz, egyáltalán nem lesz gázáremelés. Hány évre ígérjem meg? Húsz évre? "Nehéz úgy hazudni, hogy az ember nem ösmeri az igazságot." 1500 köbméter fogyasztásáig 9 százalékkal, 3000 köbméter fogyasztásáig 14,3 százalékkal, 3000 köbméter fölötti fogyasztásnál pedig 28,5 százalékkal nőtt a gáz ára.


Dátum: 2004-02-20 15:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=20317
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:33:48.331910, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Vannak, akik még emlékeznek rá, midőn Megyessy Péter,(2002. április 18-án), az MTV Aktuális című műsorában, akkor még a szocialista párt szociálisan elkötelezett miniszterelnök-jelöltjeként sok-sok szegény ember vigaszaként bejelentette: "- Nem lesz, egyáltalán nem lesz gázáremelés. Hány évre ígérjem meg? Húsz évre? "

Azóta "csak" négyszer emelték a gázárakat.

A szó elszáll - mondhatnánk. A parlamenti jegyzőkönyv ellenben megmarad. Az időpont 2003.09.29. Ezen a napon, memória frissítésként, a gázárakkal kapcsolatos ígéretére próbálta emlékeztetni ifjú ellenzéki honatyánk, Medgyessy Pétert. A miniszterelnök nem habozott a válasszal.

"- Még egyszer ismétlem, lassan mondom, hogy még a képviselő úr is értse: jövőre a lakossági fogyasztók 70 százaléka részére nem fog nagyobb mértékben emelkedni a gázár, mint az inflációs átlag."

1500 köbméter fogyasztásáig 9 százalékkal, 3000 köbméter fogyasztásáig 14,3 százalékkal, 3000 köbméter fölötti fogyasztásnál pedig 28,5 százalékkal nőtt a gáz ára

Fél év sem telt el. Ma reggel a tévében, Veres János, pénzügyminisztériumi politikai államtitkár jótékony magyarázatának kíséretében bejelentették: a Gázművek bővíti számlázási rendszerét. Közben: 1500 köbméter fogyasztásáig 9 százalékkal, 3000 köbméter fogyasztásáig 14,3 százalékkal, 3000 köbméter fölötti fogyasztásnál pedig 28,5 százalékkal módosul a gáz ára - fölfelé.

A miniszterelnök, feltehetően, nem szereti a hazugságot. Ő tudja miért. Íme, idézet a 2003. 09. 08-án mondott parlamenti válaszából:

- Az elhangzó hozzászólásokban az ellenzéki képviselők sokat tévedtek - ez rendben van, ez meg van engedve természetesen. Esetenként tudatosan elferdítették az igazságot, és ezzel kapcsolatban szeretném ajánlani, hogy vegyék a kezükbe Esterházy Péter legújabb könyvét, és az első mondatát - nem kell többet, de legalább az első mondatát - olvassák el, ami így szól: "Nehéz úgy hazudni, hogy az ember nem ösmeri az igazságot."

Egyetértünk!

gondola.hu - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek