Távhődíj háború Miskolcon
A rendkívül magas februári távhő-számlák visszavonását sürgette a miskolci önkormányzati közgyűlés Összefogás-Fidesz-MDF ellenzéki frakciójának vezetője pénteki miskolci sajtótájékoztatóján.
Dátum: 2004-02-20 19:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=20323
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:33:50.118228, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Juga György, az ellenzéki frakció vezetője azt mondta, a rendkívül magas februári távhődíjak ügyében nem elég a rendkívüli közgyűlés jövő hét keddi összehívása, hanem haladéktalanul vissza kell vonni a februári távhőszámlákat, helyettük új, megbízhatóan mért, valódi fogyasztáson alapuló számlákat kell kibocsátani. Az Összefogás-Fidesz-MDF ellenzéki frakció további követelése, hogy a Miskolci Hőszolgáltató Kft. (MIHŐ) menedzsmentjének menesztésével ne várják meg a március 4-ére összehívásra kerülő rendes önkormányzati közgyűlést, hanem a keddi, rendkívüli közgyűlésen döntsenek a MIHŐ vezetésének azonnali eltávolításáról.
Káli Sándor szocialista polgármester csütörtökön bejelentette, hogy az ellenzék kezdeményezésére február 24-ére összehívta az önkormányzat rendkívüli közgyűlését, a város 33 ezer távfűtött otthonának mintegy 100 ezer lakóját súlyosan érintő, drasztikus távhőszámlák ügyében. E számlákat a város tulajdonában lévő MIHŐ bocsátotta ki. A polgármester azt mondta, hogy menesztik a szolgáltató cég menedzsmentjét.
Juga György hangsúlyozta: sajnálattal kell megállapítaniuk, hogy Káli Sándor és a szocialista városvezetés még mindig nem érti mi a probléma. Mint mondta, a reálisan elfogadható díjaknál átlagosan 50 százalékkal magasabb távhő-számlákat kaptak a fogyasztók, s ennek kezelésére nem megoldás, hogy a polgármester részletfizetést és szociális kompenzációt helyezett kilátásba csütörtöki sajtótájékoztatóján. Az ellenzéki frakcióvezető kijelentette, hogy a számlák indokolatlanul magasak, egyetlen megoldás kínálkozik mégpedig az, hogy vissza kell vonni azokat. Erről döntsenek a rendkívüli közgyűlésen, s a polgármester azonnali hatállyal vizsgáltassa ki a számlák tartalmát, összegét, amelyek számsorain senki nem tud eligazodni és csak ezek után lehet az új számlákat, reális összegekkel kibocsátani - tette hozzá. Az ellenzéki frakcióvezető azt mondta: százezer miskolci ember felháborodására volt szükséges ahhoz, hogy végre megértse a városvezetés, a Balogh Árpád vezette menedzsment alkalmatlan a MIHŐ irányítására. Hozzátette, hogy legutóbb két héttel ezelőtt szavazott a közgyűlés az ellenzék javaslatára arról, hogy mentsék fel a kft. igazgatóját, de akkor a közgyűlés szocialista többsége úgy gondolta, hogy Balogh Árpád kiválóan vezeti a céget. Végül rámutatott, hogy Káli Sándornak és a szocialista városvezetésnek választ kell adniuk arra is, miért csapták be két éve a választópolgárokat, amikor azt ígérték, hogy "a távhőszámlák egyre kevésbé fogják terhelni a családi kasszákat".
Ezzel szemben az elmúlt két évben eljuttatták a várost és lakóit oda, hogy az infláció többszörösével megemelve a távhődíjat, ma a polgármester által is elismerten Miskolcon a legdrágább az országban a távhőszolgáltatás" - mondta Juga György.
MTI - fidesz.hu