Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Romák rohamozták meg az áruházakat

Félszáz roma rohamozta meg pénteken a Rokoko élelmiszer-áruházat a szlovákiai Ágcsernyőn, ahol erőszakkal vittek el élelmiszert, vélhetően így reagálva a szociális segélyek csökkentéséről szóló, most életbelépett jogszabályra.


Dátum: 2004-02-20 19:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=20324
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:33:50.404468, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az eset nem egyedülálló: a múlt héten Lőcsén kisebb-nagyobb roma csoportok nagyobb mennyiségű élelmiszert vittek el a Billa üzletlánc ottani áruházából és nem is tagadták: így próbálják magukat kárpótolni azért, hogy kevesebb állami segélyhez jutnak. A nagy múltú szepességi városban az eset többször megismétlődött. Ladislav Fízik, a Roma Parlament elnöke a lőcsei fosztogatások után azt nyilatkozta: attól tart, a jelenség elharapózik, mert a szociális támogatások készpénzben kapott részéből nem lehet megélni. Aggodalmának adott hangot, hogy a lakosság a történtek megismétlődése esetén a romák ellen fordul. Fízik aggodalmára okot adó, pénteken, Ágcsernyőn megismétlődő fosztogatás során a félszáz roma ember - köztük gyerekek is - megközelítőleg 40-50 ezer korona értékű élelmiszert vittek haza fizetés nélkül. Az incidens során két eladó megsérült.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek