Zavargások Haitin
Az államfő ellen tüntető egyetemistákra támadtak pénteken Haiti fővárosában az elnök fegyveres hívei. Az első kórházi jelentések szerint tizennégy ember, köztük két újságíró megsebesült.
Dátum: 2004-02-21 14:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=20326
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:33:50.965450, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Port-au-Prince-ben történt összecsapásokkal egy időben az ország északi részén néhány települést elfoglaló fegyveres zendülők bejelentették, hogy újabb kisváros került hatalmukba. A zendülők parancsnoka magabiztosan kijelentette: küszöbön áll Cap-Haitien, az ország második legnagyobb városának elfoglalása. A Haitiben dolgozó külföldiek - nemzetközi segélyprogramok munkatársaitól kezdve a hittérítőkig - pénteken tömegesen igyekeztek elmenekülni az országból. Az Egyesült Államok külügyminisztériuma csütörtökön arra szólította fel nyomatékosan az amerikai állampolgárokat, hogy addig igyekezzenek elhagyni Haitit, amíg még menetrendszerűen közlekednek a polgári repülőgépek.
MTI - fidesz.hu