Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kurier: Radikális fogyókúra a Draskovics-csomag

Gulyás hús és szaft nélkül címmel jelentetett meg írást a magyar kormány takarékossági programjáról szombaton a bécsi Kurier. A független osztrák napilap emlékeztetett arra, hogy a baloldali-liberális kormány számtalan olyan takarékossági intézkedést "szolgált fel" a lakosságnak, amely egyáltalán nincs a magyarok ínyére.


Dátum: 2004-02-21 14:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=20333
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:33:53.031547, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A budapesti keltezésű írás szerzője kifejtette, hogy az utóbbi két év magas kiadásai miatt van szükség a takarékosságra. A lap felhívta a figyelmet arra, hogy a baloldali-liberális kormány röviddel a hivatalba lépése után betartotta a választási ígéreteit, és a közalkalmazottak fizetését 50 százalékkal emelte, a nyugdíjasoknak nagyarányú egyszeri kifizetést biztosított, és havi 210 eurónak megfelelő összegűre növelte a minimálbért. Mindezt kölcsönökből finanszírozták, s a költségvetési hiány 2002-ben csaknem 10 százalékos lett, míg a megelőző évben 6 százalékos volt. A Kurier szerint a kormány "radikális fogyókúrát" rendelt el, s első lépésként leváltotta a pénzügyminisztert, Draskovics Tibor új pénzügyminiszter pedig azt a feladatot kapta, hogy még ebben az évben 550 millió eurót takarítson meg. A takarékossági intézkedésekkel kapcsolatban az osztrák lap egyebek között azt állította, hogy a mezőgazdaság területén a gazdáknak szánt számtalan támogatást töröltek. A Kurier szerint a gazdálkodók tajtékoznak: az EU-tól még nem kaptak semmit, az államtól pedig nem kapnak többet. Ez pedig az országutakra vitte őket. Az egész országban útakadályokat létesítettek, hogy felhívják a figyelmet lehetetlen helyzetükre, és kikényszerítsék a kormánytól a beígért támogatások kifizetését. A gazdák képviselői azt kifogásolják, hogy a kormány ott takarékoskodik, ahol voltaképpen beruházni kellene - vélte a lap, majd úgy értékelte, hogy a magyar mezőgazdaság jóval az EU-átlag alatt van.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek