Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Gőzmozdonyt kap a királyréti kisvasút

Növekszik az érdeklődés a börzsönyi kisvasút iránt, amely Kismaros és Királyrét között közlekedik, s az idén 100 ezer utassal számol - közölte kedden Chikán Gábor, a vasút üzemeltetője.


Dátum: 2002-05-08 10:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=1923
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:26:38.049562, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Elmondta: az 1893-ban épült, Magyarország legrégebbi kisvasútjaként számon tartott vonalon eredetileg sokáig követ, fát szállítottak, 1954-től már utasok is igénybe vehették. Jelenleg a turisták kedvelt kirándulóeszköze, amelyre tavaly 89 ezren váltottak jegyet.

A növekvő érdeklődés miatt ez évtől sűrítették a járatokat, hétköznap négyszer, szombaton hatszor, vasárnap ötször indul a 11 kilométeres szakaszon a régi idők romantikáját idéző útjára.

A szerelvényeket felváltva három, még a '60-as években készült dízel mozdony húzza, ám állandó javítgatásuk meglehetősen költséges, egy új mozdony viszont hozzávetőleg 100 millió forintba kerülne.

Tavaly Romániából vásároltak egy régi gőzmozdonyt 10 millió forintért, s most egy nagykanizsai üzemben vár a pöfögő járgány felújításra. Várhatóan még az idén üzembe állíthatják, ezzel is növelve a kisvasút iránt nosztalgiát érzőknek a vonzerőt.

Hamarosan korszerűsítik a vasútvonal Kismaros és Szokolya közötti három kilométeres szakaszát, ahol kicserélik a talpfákat, kőaljazatot, hogy a kisvasút simán közlekedhessen rajta.

Kapcsolódó elemek