Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Veszélyben a kisebbségi lapok

A magyarországi nemzeti és etnikai kisebbségek tiltakoznak a kisebbségi kulturális autonómia letéteményeseinek számító kisebbségi lapok támogatásának radikális lefaragása ellen - áll a lapok által kiadott közleményben.


Dátum: 2004-02-22 17:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=20353
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:34:59.104074, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Már a kisebbségi lapok támogatását egyedüliként biztosító Magyarországi Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Közalapítvány 2004. évi költségvetésének 25 százalékos csökkentését is elfogadhatatlannak tartottuk. A mostani pénzügyi csomag azonban még további megszorításokat irányoz elő: úgy tudjuk, akár felére is apadhat a kisebbségi lapok támogatására fordítható keretösszeg. Ezzel valamennyi hazai kisebbségi lap megjelenése veszélybe kerül. Méltánytalannak tartjuk, hogy miközben a közszférával 6 százalékos béremelés elfogadása körvonalazódik, a kisebbségi lapok szerkesztőségeit minimum 25, de lehet, hogy 50 százalékos leépítésre kárhoztatják. Leépíteni azonban nincs miből! A lapok nagy része eddig sem volt képes egyetlen főállású munkatársat sem foglalkoztatni. Lefaragás csupán abból adódhat, hogy nem, vagy csak jelentősen csökkentett terjedelemben, ritkábban jelennek meg a hazai kisebbségek információs és hírforrásai, kultúrájuk, nyelvük megőrzésének legfontosabb eszközei. Ezt azonban az Európai Uniós csatlakozás küszöbén, amikor a lapoknak a hazai kisebbségeket is arra kellene felkészíteniük, hogy minél nagyobb arányban vegyék ki részüket az európai uniós források megszerzéséből, nem engedhetjük meg! Ezért felkérjük a tisztelt a Miniszterelnök és a Pénzügyminiszter urakat, vizsgálják meg, hogy vajon helyreállítható-e a magyar gazdaság egyensúlya, a hazai kisebbségek, mint államalkotó tényezők rovására. Fontolják meg, hogy mérhető-e néhány tíz, vagy százmillió forintban a kisebbségek anyaországaival - európai uniós tagállamokkal és tagjelöltekkel - ápolt jelenlegi jó kapcsolat veszélyeztetése. És végül, de nem utolsó sorban: hogy a kisebbségi származású magyar állampolgárok évtizedek óta működő szellemi műhelyeinek szétverése szolgálja-e a hazai és a határon túli magyarság érdekeit!

Tisztelt Miniszterelnök Úr, Pénzügyminiszter Úr!

Tekintettel a kisebbségi lapok működését jellemző folyamatos forráshiányra, kérjük az erre a célra fordítható költségvetési támogatás kiegészítését, a szinten tartás biztosítása érdekében. Továbbá egy hosszú távú koncepció kidolgozását, amely az elkövetkező években, évtizedekben biztonságossá, tervezhetővé teszi e sajtóorgánumok működését.

2004. február 20.

2004. február 22-éig az alábbiak csatlakoztak a tiltakozáshoz: id. Aján Gergely, elnök, Országos Örmény Önkormányzat Akopjan Nikogosz, főszerkesztő, Ararát, magyarországi örmény havi lap, Csépányi-Bárdos Józsefné, felelős kiadó, Országos Ruszin Hírlap, Fuhl Imre, főszerkesztő, Źudové Noviny, magyarországi szlovákok hetilapja, Genát Andra, főszerkesztő, Balgarszki Veszti, a magyarországi bolgárok havilapja, Gulyás László, főszerkesztő, Hrvatski Glasnik, a magyarországi horvátok hetilapja, Heinek Ottó, elnök, Magyarországi Németek Országos Önkormányzata, Horváth Csaba, felelős kiadó, Hrvatski Glasnik, a magyarországi horvátok hetilapja, Jova Éva, főszerkesztő FOAIA, a magyarországi románok hetilapja, Kende Tünde Anna, Világunk, roma havilap, Kjoszeva Szvetla, főszerkesztő, Hemus, bolgár kulturális és társadalmi folyóirat, Nagy Ildikó Emese, főszerkesztő, Amaro Drom - Utunk, roma havilap, Rostás-Farkas György, Közös Út - Kethano Drom, roma kulturális folyóirat, Schuth János, főszerkesztő, Neue Zeitung, a magyarországi németek hetilapja Szukics Marianna, főszerkesztő, Porabje, magyarországi szlovének kétheti lapja, Dr. Sztepanov Milán, főszerkesztő, Srpske Narodne Novine, a magyarországi szerbek hetilapja, Zsigó Jenő, felelős kiadó, Amaro Drom - Utunk, roma havilap.

OS - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek