Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Éhségsztrájk: összevarták szájukat az iráni menek

Éhségsztrájkot kezdett és összevarrta ajkait három iráni férfi, akiknek politikai menedékjogra vonatkozó kérését elutasították a brit hatóságok, így a közeljövőben hazatoloncolás vár rájuk.


Dátum: 2004-02-23 07:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=20357
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:35:00.363120, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A BBC internetes oldalán vasárnap közölt hír szerint a három férfi három évvel ezelőtt érkezett Skóciába, és azt állították, hogy Iránban politikai tevékenységük miatt börtönbe zárták és ott bántalmazták őket. A brit hatóságok azonban elutasították a politikai menedékjog megadására vonatkozó kérelmüket, és így a kitoloncolás vár rájuk. Február végéig el kell hagyniuk lakásukat, és megvonták tőlük az eddig kapott szociális juttatásokat.

A három férfi csütörtök óta nem evett és nem ivott semmit, és azt állítják, hogy inkább meghalnak, mintsem visszatérjenek Iránba.

A brit belügyminisztérium sajnálatosnak minősítette a három iráni tiltakozó akcióját, mindazonáltal leszögezte, hogy egyikőjük sem felelt meg a menedékjog megszerzését szabályozó törvényi előírásoknak.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek