Egyiptomi repülőgép-szerencsétlenség
A tunéziai hatóságok legfrissebb adatai szerint 15 ember vesztette életét és 49-en élték túl az egyiptomi légitársaság Boeing 737-500-as repülőgépének kedd délután Tunisz közelében bekövetkezett szerencsétlenségét.
Dátum: 2002-05-08 10:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=1926
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:26:38.995157, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A légitársaság kairói szóvivője szerint a túlélők közül 25-en szenvedtek sérüléseket.
Az EgyptAir Kairó és Tunisz közötti menetrendszerű járatának fedélzetén 56 utas - 27 egyiptomi és 29 külföldi -, valamint nyolc főnyi személyzet tartózkodott. Magyar utas nem volt a gépen.
Egyiptom tunéziai nagykövetsége legutóbb azt közölte, hogy 18-an haltak meg és 33-an élték túl a szerencsétlenséget. A túlélők között van a gép pilótája és az egyik légikisasszony is - írta az AFP.
A repülőgép pilótája a futómű meghibásodása miatt a tuniszi légikikötőtől 6 kilométerre kényszerleszállást hajtott végre, amikor a gép a viharos időben egy dombra zuhant.