Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Mindenkit sújt az ÁFA-törvény

A jóléti rendszerváltás intézkedési nyomán egyre többen kezdik magukat rosszul érezni, aminek egyik oka az ÁFA-törvény tavalyi módosítása. Itt a lehetőség az összefogásra a nemzeti érdekek védelmében; ha a Fidesz módosító indítványait a kormányoldal is támogatja, az áfa-törvény több szempontból is hátrányos intézkedései kiküszöbölhetőek lennének - mondta Lengyel Zoltán hétfői sajtótájékoztatóján.


Dátum: 2004-02-23 11:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=20368
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:35:04.605603, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Lengyel Zoltán elmondta, hogy a tavaly elfogadott ÁFA-tövény több területen is hátrányosan érinti az embereket. A törvény módosítása nyomán, azok az agrártermelők, akik állami támogatásban részesülnek, nem igényelhetik vissza a termelésükhöz felhasznált anyagok után előzetesen felszámított általános forgalmi adót. Mint mondta, ez az intézkedés mintegy 20 milliárd forintnyi támogatást von ki az amúgy is nehéz helyzetben lévő agráriumból. Gyakorlatban ez azt jelenti, hogy egy nagyobb beruházás esetén a gazdálkodót csaknem 25 százalékos veszteség éri - mondta a képviselő.

Az ÁFA-törvény módosítása a halmozottan hátrányos helyzetűeket is sújtja, mert jelentős hátrányba hozza azokat a szervezeteket, amelyek egészségkárosodottak foglalkoztatását vállalták fel. Lengyel Zoltán felhívta a figyelmet arra, hogy mintegy 40 ezer egészségkárosodott ember dolgozik állami normatívából támogatott munkahelyeken, ahol a termék előállításához szükséges nyersanyag, szolgáltatás ÁFÁ-jának levonására nincs többé lehetőség. Ennek következtében az elkészített végtermék versenyképtelené válik, s így a hátrányos helyzetű emberek munkahelyei is veszélybe kerülnek - mondta a képviselő.

A Nemzeti Fejlesztési Tervről szólva a képviselő kijelentette, hogy az ÁFA a támogatás igénybevétele esetén már itt sem igényelhető vissza, és ez vonatkozik a SAPARD támogatásokra is. Mint mondta, a magyar szabályozás szerint a támogatások jelentős része a bankszektornál köt ki, illetve a központi költségvetést gazdagítja, vagyis a kormány az egyik kezével adja a támogatást, amit a másik kezével vissza is vesz.

Lengyel Zoltán kijelentette, itt a lehetőség az összefogásra a nemzeti érdekek védelmében. Ha a Fidesz módosító indítványait a kormányoldal is támogatja, az ÁFA-törvény több szempontból is hátrányos intézkedései kiküszöbölhetőek lennének.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek