Robbantás Kirkukban - tíz halott
Legkevesebb tíz ember életét vesztette és 46 megsebesült egy rendőrőrs elleni öngyilkos merényletben hétfőn az észak-iraki Kirkuk egyik kurdok lakta negyedében.
Dátum: 2004-02-23 12:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=20369
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:35:04.908461, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A legfrissebb veszteségmérleget a kirkuki kórház igazgatója közölte. A bagdadi amerikai katonai parancsnokság szerint a halottak közül legalább négyen polgári személyek voltak. A sebesültek többsége súlyos állapotban került kórházba. A sérültek között van egy általános iskolás fiú és négy középiskolás lány is. A merénylet elkövetésekor mintegy húsz rendőr várakozott a napi eligazításra az épület előtt. A robbantók ketten voltak, egy fehér Oldsmobillal hajtottak az épülethez - közölte a rendőrőrs kapitánya, Adel Ibrahim ezredes. Hozzátette, hogy a merénylőket az őrs előtt igazoltatásra megállították.
A helyszínre mentőautók érkeztek, kivonult egy gyorsreagálású amerikai egység is, a rendőrség körülzárta a környéket. A romba dőlt rendőrőrs közelében több mint egy tucat parkoló autó kiégett, a szomszédos házak súlyosan megrongálódtak. A robbantás helyszínén emberi testrészek hevertek a járdán, a romok közül sűrű fekete füst gomolygott az égre. A tűzoltók délelőtt még küzdöttek a törmelékek közül felcsapó lángokkal.
Az észak-iraki olajmezők térségében fekvő Kirkukot etnikai feszültségek osztják meg. Az Egyesült Államokkal szövetséges kurd pártok a Szaddám Huszein elnyomó rendszere alatt betelepített arabok távozását követelik a Bagdadtól 300 kilométerre lévő városból. Az arabok, kurdok, türkmének és káldeusok lakta Kirkukban hat hete véres összecsapások törtek ki a kurdok és más nemzetiségű csoportok között.
Az amerikai megszállókkal együttműködő biztonsági és politikai erők elleni merényletek sorozatában több mint 300 ember vesztette életét idén az arab országban. A legsúlyosabb terrorakciót február elsején követték el, amikor két öngyilkos merénylő 109 embert rántott magával a halálba két kurd párt székházában az észak-iraki Erbílben. Egy nappal korábban kilenc személy halt meg és 45 megsebesült a moszuli rendőrkapitányság előtti robbantásban. Egymást követő öngyilkos merényletekben február 10-én és 11-én száz iraki életét oltották ki egy bagdadi toborzóirodánál és egy rendőrőrsnél a fővárostól 30 kilométernyire délre fekvő el-Iszkanderíjában.
MTI - fidesz.hu