Az ENSZ jelentést kér Dzsenínről
Az ENSZ közgyűlése kedden elsöprő többséggel elfogadott határozatában felszólította Kofi Annan főtitkárt, hogy készíttessen jelentést az áprilisban a dzseníni palesztin menekülttáborban történtekről.
Dátum: 2002-05-08 10:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=1928
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:26:39.651214, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A 24 cikkből álló határozatot a világszervezetnek az arab országok kezdeményezésére összehívott rendkívüli közgyűlése vitatta és szavazta meg. A palesztinok azzal vádolják az izraeli hadsereget, hogy tömeggyilkosságot követett el polgári személyek ellen a menekülttáborban folytatott harcok idején; Izrael ezt tagadja.
A határozat tervezete 120 támogató és 4 elutasító szavazatot kapott, 6 tartózkodás mellett. A szöveg többi részénél kisebb szavazattöbbséggel (74 igen, 4 nem szavazattal és 51 tartózkodással) fogadták el a tagállamok azt a cikket, amely elítéli Izraelnek a világszervezettel való együttműködést megtagadó magatartását. A Kofi Annan ENSZ-főtitkár által létrehozott tényfeltáró bizottság a múlt csütörtökön feloszlott, mivel Izrael számos kifogással élt a testület mandátumát illetően, s nem volt hajlandó fogadni az ENSZ-főtitkár megbízottait.
Az arab országok szerint a dzseníni menekülttábort elözönlő izraeli katonák rakétákkal és páncélosokkal rohamoztak meg sűrűn lakott negyedeket; élő pajzsként használtak fel palesztin polgári személyeket, 11 napon át nem engedtek élelmiszert és gyógyszert szállítani az ostromlott táborba, s úgy döntöttek romba egyes házakat, hogy ráomlasztották a falakat a benn lévő emberekre - ezeket az állításokat kellett volna ellenőriznie a tényfeltáró bizottságnak.
Az Amerikai Egyesült Államok előre jelezte, hogy elfogultnak tekinti a határozati javaslatot, és ellene fog szavazni - írta az AFP.
Az arab országok korábban azzal próbálkoztak, hogy a Biztonsági Tanács ítélje el a zsidó államot, ez a próbálkozásuk azonban meghiúsult. Ezért fordultak most a közgyűléshez, ahol egyetlen országnak sincs vétójoga, ám amelynek határozatai - a BT-határozatoktól eltérően - nemzetközi jogi értelemben nem kötelező érvényűek.