Veszélyben a kisvárosi kórházak
Martonosi György fideszes képviselő "Végveszélyben a kisvárosi kórházak" címmel intézett interpellációt Kökény Mihályhoz. A honatya emlékeztetett Medgyessy Péter kazincbarcikai kórházlátogatására, amikor a miniszterelnök elképesztőnek nevezte az ottani állapotokat.
Dátum: 2004-02-23 15:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=20387
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:35:10.516876, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Martonosi György elmondta, azóta tovább romlottak az állapotok, a kisvárosi kórházakban. Emlékeztetett: az emberek várták a megoldást, hogy a miniszterelnök, vagy a minisztérium tesz valamit, de várakozásuk egyre inkább hiábavalónak tűnik. A kórházak támogatása 10-20%-al csökken, sőt több kórház kénytelen bezárni kapuit.
- Az emberek nem így képzelték el a rozsdás csövek problémájának megoldását, s nem gondolták, hogy megengedhető, egy kisvárosi kórház CT finanszírozási kérelmének az asztalról való lesöprése - mondta a képviselő. Hozzátette, nem csak a körzetében lévő makóiak nevében szól, hiszen Csongrád-megye több kórháza is bajban van, nem beszélve az országos körképről. Megemlítette a növekvő terheket, az energia és gázáremelést valamint a gyógyszerek áfájának növekedését, hiszen ezek a tételek mind a kórházakat sújtják, megnehezítve ezzel az amúgy is nehéz megélhetésüket, fennmaradásukat.
- A korábbi szocialista kormány idején tettek már kísérletet a makói kórház bezárására, és akkor ugyanúgy, ahogy most is Kökény Mihály volt a felelős miniszter, de a helyieknek sikerült megakadályozni ezt az intézkedést, a polgári-kormány pedig elindította a rekonstrukciót, bár ennek ellenére a város szocialistái mégis Kökény Mihályt hívták meg tetszelegni az avató ünnepségre - emlékeztetett Martonosi György. A képviselő ezután megkérdezte a minisztert, miért kívánja újra tönkretenni a makói kórházat, és érezteti ezzel a helyiekkel, hogy másodlagos állampolgárok, valamint akar-e tenni valamit, hogy a felújított kórház megkapja a működéséhez szükséges finanszírozást?
Kökény Mihály válaszában az orvosok béremelését hangsúlyozta, s az ezzel nyújtott segítséget, valamint a korábbi kormány hibáit emlegette. Megjegyezte, Makóhoz igazán közel van Szeged, ahol az egyetem miatt kiváló színvonalú ellátásban részesülhetnek a közelben élők.
fidesz.hu