Draskovics-csomag: leszámolás a nemzetpolitikában
Németh Zsolt hétfői parlamenti interpellációjában arra hívta fel a figyelmet, hogy a kormány a Draskovics-csomaggal - a határon túli magyar szervezetek és intézmények ellenkezését kiváltva - a nemzetpolitika tizenöt éves vívmányait is veszélybe sodorja.
Dátum: 2004-02-23 15:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=20389
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:35:11.150039, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Mi a valóságalapja annak, hogy a Határon Túli Magyarok Hivatalát és a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hivatalt össze akarják vonni? - kérdezte Németh Zsolt.
Az Orbán-kormány külügyi államtitkára arra is kíváncsi, hogy a kormány tervezi-e összevonni az Illyés, az Apáczai, az Új Kézfogás, és a Teleki közalapítványt. Bizonyos jelekből arra is következtetni lehet, hogy összességében 30 százalékkal kívánják csökkenteni az alapítványi támogatásokat - jegyezte meg.
A politikus az Apáczai közalapítványt illetően azt tudakolta, vajon igazak-e a hírek, miszerint az alapítványnak juttatott pénzeket 1 milliárd forintról 300 millió forintra csökkentenék.
Mi az igazság abban, hogy az oktatási-nevelési támogatás egy főre jutó összegét csökkenteni akarják? - tette fel a kérdést.
A képviselő kijelentette: a nemzetpolitikai intézményrendszert sújtó kormányzati intézkedések nyomán megrendült a határon túliak anyaországba vetett bizalma.
Németh Zsolt elmondta, hogy az Országgyűlés külügyi bizottságának múlt heti ülésén a kormányoldal és az ellenzék között egyetértés alakult ki abban, hogy az ilyen jellegű megszorítások elfogadhatatlanok. E véleményhez a határon túliak szervezetei is csatlakoztak - tette hozzá.
A fideszes honatya tudni szeretné, hogy tisztában van-e a kormány az intézkedések "pusztító következményeivel".
Kiss Péter kancelláriaminiszter szerint az interpellációban foglaltak nem felelnek meg a valóságnak. Úgy véli, hogy a kormánynak nem áll szándékában olyan intézkedéseket hoznia, amelyek bizalmatlanságot válthatnak ki a határon túliak körében.
Németh Zsolt viszontválaszában úgy fogalmazott: a miniszter csak arról beszélt, nem 30 százalékot kívánnak elvonni az alapítványoktól. Ebből arra következtetek, hogy valamilyen mértékű elvonásra mégis csak sor kerül.
A miniszter arra a Mocsáry Lajos alapítvány jövőjét firtató kérdésre sem adott választ - mondta -, mintahogyan arra sem, hogy a tervek szerint valóban 700 millió forintot vonnának el az Apáczai közalapítványtól.
A nemzeti közép kormánya helyett a nemzetpolitika leépítésének kormányaként fog a szocialista-szabad demokrata kabinet bevonulni a magyar történelembe - fogalmazott Németh Zsolt, jelezve, nem fogadja el a miniszter válaszát.
Az Országgyűlés kormánypárti többsége a miniszteri válaszra igennel voksolt.
fidesz.hu