Bezárt a cipőgyár Tiszakesziben - 80 millió kifizetetlen bér
Felszámolási eljárás megindítását kezdeményezte a Csongrád Megyei Bíróságnál a Mary 2000 Cipőgyár Rt.-vel szemben a társaság tiszakeszi gyáregységének szakszervezeti érdekképviselete, mert a cég dél-borsodi üzemét még tavaly szeptemberben bezárták s a dolgozóknak 80 millió forint bérrel tartoznak.
Dátum: 2004-02-23 16:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=20391
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:35:11.857863, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Mogyorósi Gyula, a Mezőgazdasági, Erdészeti és Vízügyi Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (MEDOSZ) régió-vezetője arról tájékoztatta az MTI-t hétfőn, hogy érdekvédelmi szervezetüknek 172 tagja dolgozott a tiszakeszi üzemben, nekik több mint 51 millió forinttal tartozik az olasz cég, ezért az ő nevükben kezdeményezték a felszámolási eljárás megindítását.
A szakszervezeti vezető elmondta: az olasz tulajdonosok tavaly augusztus 18-án döntöttek arról, hogy megrendelés hiányában végelszámolással, jogutód nélkül megszüntetik a részvénytársaságot és csoportos létszámleépítést hajtanak végre. A dolgozók Laura Mannini végelszámolótól szeptember 22-én kapták kézhez felmondó levelüket.
A levélben a végelszámoló közölte, hogy egy havi felmondási időre járó bérüket és a végkielégítést egy havi átlagkeresetnek megfelelő részletekben, a késedelmi kamattal együtt banki folyószámlájukra utalják át.
A cég azonban az ígért határidőig, szeptember végéig, sőt azóta sem fizette meg az elmaradt munkabért, ezért a szakszervezet felszólította kötelezettségének teljesítésére, kilátásba helyezve a felszámolási eljárás kezdeményezését.
Mogyorósi Gyula elmondta, hogy a felszólításra a végelszámoló Laura Mannini azóta sem válaszolt, sőt még kapcsolatfelvételre sem nyílt vele lehetőség.
A munkavállalók nem csak bérüket, hanem a munkaviszony megszűnését bizonyító igazolásokat sem kapták meg, így nem kerülhettek be a munkanélküli regiszterbe - mutatott rá a szakszervezeti vezető.
Mogyorósi Gyula hangoztatta: az olasz cég az elemi munkáltatói kötelezettségeket felrúgva 254 családot sodort kilátástalan helyzetbe. A családok többsége megélhetési gondokkal küzd - tette hozzá a MEDOSZ régió-vezetője.
Ezért döntöttek most arról, hogy ők kezdeményezik a felszámolási eljárás megindítását. Ugyanis mindaddig, amíg nem születik jogerős határozat az rt. felszámolásáról, a dolgozók nem tudnak hozzájutni kifizetetlen jogos bérükhöz és nem is tudnak elhelyezkedni, hiszen papíron még mindig a Mary 2000 Cipőgyár Rt. alkalmazottai.
MTI - fidesz.hu