Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Áram nélkül maradt Piliscsaba: bezárt két óvoda és egy iskola

Áram nélkül maradt hétfőre virradóra Piliscsaba nagy része, miután a falut érintő magasfeszültségű vezetékek az ónos eső következtében zárlatossá váltak, az áramszolgáltató pedig nehezen birkózik meg a kialakult rendkívüli helyzettel - közölte a Budapesti Elektromos Művek kommunikációs igazgatója hétfőn délután az MTI-vel.


Dátum: 2004-02-23 16:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=20392
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:35:12.162601, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Boros Norbert elmondta: a magasfeszültségű vezetékek az erdőn keresztül érintik a települést, s az ónos esőtől, a jégtől elnehezült faágak gyakran a szél következtében hozzáérnek a drótokhoz, így újra és újra zárlatossá válik a vezeték, s ez okozza az áramszünetet.

Az elektromos művek emberei egész nap a helyszínen dolgoztak, azonban hiába cserélik ki a kivert biztosítékokat, a hibák visszatérően ismétlődnek. Ráadásul a jegessé vált utakon több helyen meg sem lehetett közelíteni a vezetékeket. Így csak abban lehet bízni, hogy a szél eláll, és így elhárul az akadály a hiba kijavítása elől.

László Erika, a Piliscsabáért Egyesület titkára arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a 8000 lakosú falu nagy része, különösen a magasabban fekvő Klotild-liget áram nélkül van, a házakban nincs fűtés, dideregnek az emberek. Emiatt a település két óvodája és a Ward Mária iskola nem is nyitott ki hétfőn.

A faluban a fákra fagyott eső miatt sorra törnek le az ágak, s a település legszebb részén húzódó két védett fasorból a gesztenyefák és a fenyőfák közül a nagy tehertől több is az útra dőlt. A kidőlt fák maguk alá temettek egy parkoló autót.

Megszűnt a telefonösszeköttetés, így például az önkormányzati hivatalban sem működnek a telefonok, elérhetetlen a falu vezetése.

Az ónos eső miatt az utak is jegessé váltak, s emiatt sokan el sem tudják hagyni otthonukat, jó néhányan hétfőn reggel a munkahelyükre is képtelenek voltak elindulni. Az önkormányzat egy autója időnként ugyan sóval szórja fel az utakat, ám az eső lemossa a sót, s marad a jég.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek