A Fidesz az egyesült polgári jobboldal megteremtője
Mandátumai számát tekintve nem, de támogatottságát nézve ma Magyarországon a Fidesz és a jobboldal a legnagyobb politikai erő - mondta egyebek között Szájer József, a Fidesz - Magyar Polgári Párt frakcióvezetője a bécsi Tudományok az Emberről Intézet A konzervatív politika céljai és esélyei Közép-Európában című vitaestjén kedden Bécsben.
Dátum: 2002-05-08 11:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=1929
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:26:39.968900, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A magyar politikus elmondta: Magyarországon a meglepetések választása zajlott le, amelynek a Fidesz az egyik győztese, ha nem is alakíthat kormányt. E választásokkal befejeződött a párttájkép átalakulása a kétpólusú rendszer felé - mondta.
Szájer hangsúlyozta, hogy a Fidesz nem konzervatívnak, hanem az egyesült polgári jobboldal megteremtőjének tekinti magát. Ugyanis Orbán Viktor, a polgári erők vezetője felismerte, hogy a jobbközép csak együtt győzhet, mivel a választók harmada szilárdan a szocialisták mellett áll. A cél az erős identitás kiépítése volt, világos vezetővel az élen. Újdonság volt ezen a választáson, hogy több volt a pozitív, mint a tiltakozó választó: tiltakozónak az első fordulóban megjelent mintegy félmillió voksolót lehet tekinteni, s komoly változásnak kell tekinteni a civil társadalom igen nagy arányú részvételét - fejtette ki.
Úgy vélekedett, hogy az új kormány legfőbb nehézsége a társadalom hangulata lesz, nem élhet a győzelem adta dinamikával. Ugyanakkor a jobboldalnak azzal a feladattal kell megküzdeni, hogy mit kell tennie a mögötte álló társadalmi erőkkel.
Nem értek egyet a társadalom mesterséges megosztásának vádjával - mondta -, mert a két nagy tábor választói történelmi visszatekintésben is mindig élesen elváltak egymástól szociológiailag és sok más szempontból, s ez most újra előjött. A megosztottság legfeljebb kiéleződött, de nem most lett - mondta.
Az ideológiai kérdéskörről szólva Szájer József arról beszélt, hogy a nagy összefogásokhoz nem szükséges bevonni az ideológiát, mert az a megosztás veszélyét rejti magában.
Leszögezte, hogy a képviseleti demokrácia működőképes, de a kormányok szerepe sokhelyütt megnőtt, mert elmúltak azok az idők, amikor olyan törvényeket kellett meghozni, amelyekhez széles egyetértésre és ezért a parlament nagyobb szerepére volt szükség: már a reformországokban is a hétköznapi ügyek vannak napirenden.
A Fidesz által fontolóra vett népi mozgalomról szólva úgy vélte, ez csupán azért furcsa, mert ezúttal a jobboldalon jön létre ilyen, míg például a szociáldemokrácia hasonló mozgalmakra épült - mondta.
A szélsőjobbról szólva Szájer József azt mondta: a szocialisták veszélyes játékot űztek, amikor eltúlozták egy kis szélsőjobboldali párt veszélyét. Az igazság viszont az, hogy a MIÉP nem jutott a parlamentbe, s a pártot a Fidesz Európa legkisebb szélsőjobb erejévé tette.
A vitában Szájer József mellett Jan Maria Rokita, a Lengyel Néppárt parlamenti képviselője, a Cseh Néppárt részéről pedig Jaroslav Lobkovic vett részt. A résztvevők egybehangzóan elutasították a nacionalizmust, mint olyat, ami az univerzális konzervativizmussal ellentétben megosztó jellegű, és az egység helyett a történelem során sok esetben háborúkhoz vezetett.