Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nem jut pénz a Mátyás-templomra?

A Budavári Nagyboldogasszony Főplébánia tudomása szerint a kormány e héten hoz döntést a Mátyás-templom felújításának támogatásáról - mondta a templom kanonoka hétfőn az MTI-nek


Dátum: 2004-02-23 18:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=20400
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:35:14.698026, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Varjú Imre közlése szerint úgy értesültek, hogy a rekonstrukcióhoz a korábbi ígéretek ellenére mégsem kapnak állami segítséget. A kanonok a Fővárosi Közgyűlés Fidesz-MKDSZ képviselőcsoportja vezetésének látogatása előtt elmondta, még reménykednek a támogatásban, bár már csak "nagyon halványan".

A fővárosi ellenzéki frakció vasárnap közleményben tudatta, hogy a látogatást követően javaslatot tesz a Fővárosi Közgyűlésnek, hogy költségvetése terhére különítsen el egy keretösszeget a felújítási munkálatok megkezdésére. A képviselőcsoport lapinformáció alapján feltételezte, hogy a "Draskovics-csomag" megszorító intézkedéseinek következtében az idén mégsem jut pénz a templom rekonstrukciójára.

Varjú Imre kanonok hétfőn az MTI-nek elmondta, két-három hete levélben hívta meg Hiller Istvánt, hogy a helyszínen tájékozódjon a kialakult helyzetről, de a kulturális minisztertől egyelőre nem kapott választ. Hozzátette: tavaly októberben kormányzati részről a televízióban még úgy nyilatkoztak, hogy "öt év, ötmilliárd", karácsonykor Medgyessy Péter miniszterelnök 1 milliárd 700 millió forintról beszélt, most pedig az utóbbi összeg is kétségessé vált. Közlése szerint azt már "kivédték", hogy a turistáknak baja essen, és az életveszély elhárítását a jövőben is vállalják, de ennél többet nem tudnak tenni. A lezuhanó kődarabok és Zsolnay-kerámiák miatt elsőként a nyugati és északi homlokzat előtti területet kellett 2001-ben ráccsal elkeríteni, míg 2003 júniusában "a kör bezárult". Tavaly szeptemberben újabb biztonsági intézkedések váltak szükségessé: három úgynevezett életvédelmi tetőt kellett felszerelni a bejáratok fölé, ugyanis esetenként 50-60 kilogrammos faragott kőelemek zuhantak le.

A bejelentés utáni napon a kulturális tárca közleményben tudatta az MTI-vel, hogy a budapesti Szent István-bazilika teljes rekonstrukciójának befejezését követően 2004-ben elindítja a Mátyás-templom felújítási programját. Az akkori tájékoztatás szerint a beruházás mintegy négy évet venne igénybe, becsült összköltsége pedig 4-5 milliárd forint.

Medgyessy Péter miniszterelnök 2003. december 19-én látogatást tett a templomban, ahol elmondta: 2004-től kezdve a költségvetésben 1,7 milliárd forintot biztosítanak a felújításra. A főplébánia 2001 áprilisában kényszerült belépti-díjas rendszert bevezetni, hogy bizonyos problémákat külön állami segítség nélkül is kezelni tudjon. Az egyházi szervezet akkor azt tervezte, hogy a templom rekonstrukciójával egyidejűleg 300 négyzetméteres teret hoz létre a templom alatt, és azt 2300 négyzetméterrel bővítené ugyancsak a felszín alatt, de a falakon kívül.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek