Egyre kevesebb amerikai hisz az iraki tömegpusztító fegyverek létezésében
A közvélemény-kutatások szerint egyre kevesebb amerikai hisz abban, hogy Irak tömegpusztító fegyvereket birtokolt az iraki háború megindításának pillanatában, 2003 márciusában. A Harris Interactive közvélemény-kutató intézet felmérésének hétfőn nyilvánosságra hozott eredményei szerint az amerikaiak 51 százaléka gondolja úgy, hogy Iraknak valóban voltak tömegpusztító fegyverei. Decemberben, Szaddám Huszein megbuktatott iraki elnök elfogása után ez az arány még 61 százalék volt.
Dátum: 2004-02-24 07:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=20404
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:35:15.979596, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A közvélemény-kutatás február 9-16. között készült 1020 felnőtt megkérdezésével. A válaszadók 51 százaléka úgy hiszi, hogy az amerikai kormányzat megpróbálta pontosan bemutatni a közvéleménynek a titkosszolgálatok által gyűjtött adatokat az iraki tömegpusztító fegyverekről. (Decemberben 50 százalék volt ez az adat.) A december 45 százalékról 43 százalékra csökkent azok aránya, akik szerint George Bush kormánya szándékosan eltúlozta a jelentésekben foglaltakat a háború támogatottságának növelése érdekében.
Egyre több amerikai kételkedik viszont abban, hogy az al-Kaida terrorszervezet és Szaddám rezsimje kapcsolatban állt egymással. A decemberi 53 százalék helyett immár csak a megkérdezettek 47 százaléka gondolta azt, hogy bizonyítékok támasztják alá az al-Kaida iraki támogatását.
MTI - fidesz.hu