Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A pakisztáni hadsereg az al-Kaida tagjai után kutat

A pakisztáni hadsereg újabb hadműveletet kezdett kedden a pakisztáni-afganisztáni határ mentén, hogy felkutassa az al-Kaida terrorszervezet és a tálibok menekülésben lévő harcosait.


Dátum: 2004-02-24 07:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=20405
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:35:16.336264, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Tucatnyi harci helikopter és félkatonai erők is támogatják az akciót, amelyet az Iszlámábádtól mintegy 300 kilométerre délnyugatra fekvő Zarkai város körzetében folyik. A műveletnek az a célja, hogy elfogják a térségben bujkáló, "gyaníthatóan külföldi terroristákat".

A pakisztáni tájékoztatási miniszter arra a kérdésre, hogy Oszama bin Laden, az al-Kaida vezetője után indítottak-e hajszát, annyit mondott: külföldi terroristák után kutatnak a csapatok.

A londoni Sunday Express vasárnap azt írta, hogy bin Laden és mintegy 50 feltétlen híve, valamint Omar molla, az afganisztáni tálibok vezetője Pakisztánban tartózkodik az Afganisztánnal határos hegyvidéken. A magát Omar molla Tájékoztatási Központnak nevező szervezet hétfőn azt állítota, hogy bin Laden és helyettese, Ajman az-Zavahiri jelenleg Afganisztánban vannak és az amerikaiak elleni támadásokat szervezik.

Az Afganisztánban állomásozó amerikai egységek szóvivője hétfőn azt mondta: nem tudják, hol tartózkodik Oszama bin Laden, különben régen elfogták volna. Bryan Hilferty ezredes hozzátette, hogy nem ad nagy hitelt a bin Laden tartózkodási helyével kapcsolatos feltételezett információknak.

Az Afganisztánnal határos pakisztáni hegyvidéki területen különböző törzsek élnek, az autonóm terület felett Iszlámábád szinte semmilyen hatalommal nem bír. Az afgán hatóságok és az Egyesült Államok azzal vádolja ezeket a törzseket, hogy befogadják és bujtatják az al-Kaida és a tálibok harcosait. A pakisztáni hatóságok már rákényszerítettek törzsi vezetőket arra, hogy adjanak ki néhány tucat gyanúsítottat.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek