Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Medgyessynek már az Etikai Tanácsa is a múlté

A Népszabadságnak nyilatkozó Solt Pál, a Köztársasági Etikai Tanács elnöke elmondta, lemondott, majd a tagok közül még hárman távoztak, ezért négyre csökkent a testület létszáma, amely az alapszabálynak megfelelően feloszlatta önmagát. Befejezetlen marad a köztársasági etikai kódex is, melynek csak a tervezete készült el.


Dátum: 2004-02-24 08:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=20410
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:35:18.001257, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Köztársasági Etikai Tanács (KET) múlt hét pénteki ülésén állásfoglalást fogadott el, amelyben meghatározta az egyes hatalmi ágakhoz való viszonyát, és etikailag támadhatatlannak ítélte státusát. Ezt követően Solt Pál, a KET elnöke közölte: azonnali hatállyal lemond elnöki posztjáról és testületi tagságáról is. Erről a Népszabadság kérdésére a leköszönt elnök adott tájékoztatást. Solt azt is elmondta, hogy bejelentése után Zlinszky János, majd később Györgyi Kálmán is lemondott. Györgyi azt is bejelentette, hogy Gönczöl Katalin - aki a pénteki ülésen nem vett rész -, felhatalmazta: jelentse be, hogy ő is megválik bizottsági tagságától. Solt ekkor megállapította, hogy a testület az alapszabály értelmében megszűnt, működőképessége feltételeként ugyanis hat tagot határoztak meg, a lemondások után viszont csak négy maradt volna. A Népszabadság kérdésére Solt elmondta, hogy a kilenctagú bizottság létszáma már korábban kettővel csökkent, mert Hankiss Elemér külföldi tartózkodása, Kilényi Géza pedig más megbízatása miatt távozott.

Személyes természetű ügy, nem kívánkozik a nyilvánosság elé

A pénteki ülésen megállapodás született arról, hogy a nyilvánosságot csak egy hét múlva tájékoztatják, mert nem szerették volna, ha a testület felállítását kezdeményező kormányfő a sajtóból értesül a történtekről - hangsúlyozta Solt, aki a miniszterelnököt hétfőn levélben tájékoztatta is a tanács megszűnéséről. A Magyar Nemzetben azonban - vélhetően a tanács egyik tagjának indiszkréciója folytán (írja a Népszabadság) - már tegnap reggel megjelent, hogy a KET elnöke lemondott. Solt ebben a helyzetben magára nézve sem tartotta kötelezőnek az egyezséget, ezért úgy döntött, hogy válaszol a Népszabadság kérdéseire. Lemondása okáról azonban csak annyit közölt, hogy személyes természetű ügyről van szó, amely nem kívánkozik a nyilvánosság elé. Azt viszont elmondta, hogy a testület elkészítette a köztársasági etikai kódex első tervezetét, amely így egyelőre befejezetlen marad.

Sajnálattal vette tudomásul a KET megszűnését Berki Zolna ügyvéd, a Transparency International igazgatója, aki erről levelében a kormányfőt is tájékoztatta. A Népszabadság kérdésére hangsúlyozta: a testületet azért hívták életre, hogy segítse a tisztább közélet megteremtését és a korrupciós jelenségek elleni hatékonyabb fellépést, a Transparency képviseletében ezért vállalta a közreműködést. A tanács megszűnésének okairól azonban ő sem óhajtott nyilatkozni.

Konkrét ügyekben nem foglalt állást

A KET Medgyessy Péter kezdeményezésére tavaly májusban alakult. Elnökének a miniszterelnök Soltot kérte fel, akit kinevezése előtt azzal támadtak, hogy a Legfelsőbb Bíróság bírájaként nem vehetne részt ilyen testület munkájában. A kormányfő egyébként úgy nyilatkozott: átláthatóbb és tisztább közéletet, az írott és íratlan közösségi normák, a jog és az etika fokozottabb érvényesülését reméli a grémiumtól. A testület azonban csupán néhány állásfoglalást bocsátott ki, így például utaltak a közpénzek átláthatóságának fontosságára, a kedvezményes lakáshitelek kapcsán pedig kinyilvánították: etikátlan lehet, ha közéleti szereplők vesznek igénybe ilyet.

Magáévá tette a közvagyont

Emlékezetes, hogy a Fidesz többek között arra kérdezett rá a Köztársasági Etikai Tanácsnál: etikus-e, ha a Magyar Köztársaság minisztere olyan luxuskörülményeket biztosító vendéglátáson vesz részt, amelyet olyan magáncégek finanszíroznak, amelyek megrendeléseket kapnak az adott minisztériumtól, avagy etikus-e az, ha olyan emberből lesz miniszter, akiről közismert, hogy egykori politikusként megszerzett kapcsolatait kamatoztatva, egyszer már a közvagyont saját vagyonává téve lett milliárdos?

Továbbá etikus-e, ha olyan személy tölt be felelős állami tisztséget, aki az államtitkári megbízatással járó kiemelkedő javadalmazású munkakörében fő foglalkozásként ártatlan, munkájukat tisztességgel végző emberek, tisztviselők, cégek rágalmazását tekinti feladatának? Ezekkel a kérdésekkel, és más, Medgyessy Péter minisztereire vonatkozó etikai ügyekkel a Tanács nem foglalkozott.

A Fidesz számára érthetetlen volt az elutasítás, mivel a testülethez intézett kérdések mindenben megegyeznek a KET alapszabályával és szellemiségével. Ugyanis kérdéses, hogyan lehet etikai kérdéseket a gyakorlattól elvonatkoztatva vizsgálni.

Népszabadság - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek