Mádl Ferenc levele a miniszterelnökhöz
Mádl Ferenc köztársasági elnök levelet küldött hétfőn Medgyessy Péter miniszterelnöknek, amelyben további három személyre tett javaslatot ORTT elnöknek - tudatta az OBJEKTÍV Hírügynökséggel Schillinger Erzsébet sajtófőnök.
Dátum: 2004-02-24 08:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=20413
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:35:18.942693, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Tisztelt Miniszterelnök Úr!
Az elmúlt hetekben többször tárgyaltunk a médiatörvény értelmében ismét aktuális közös feladatunkról, az ORTT elnökének közös jelöléséről. Legutóbbi találkozásunk során megállapodtunk abban, hogy kívánatos: a leendő ORTT elnök közbizalmat élvezzen, s legitimációját a mögötte megjelenő társadalmi támogatottság is megerősítse.
Az ennek érdekében folytatott konzultációk alapján - fenntartva a korábbi javaslatomat, Hajdú István, hivatalban lévő és tevékenysége alapján széleskörűen elfogadott elnök mandátumának az újabb ciklusra való meghosszabbítását -további három jelöltet ajánlok Miniszterelnök úr figyelmébe: Alexa Károlyt, Sára Sándort és Szakály Sándort. Társadalompolitikai és médiapolitikai ügyekben valamennyien széleskörű ismeretekkel és tapasztalatokkal rendelkeznek. Valamennyien éveken át töltöttek be vezetői-irányítói tisztséget nemzeti közszolgálati intézmények élén. Ehhez szükség volt arra a konszenzusteremtő képességre, amit elismerten bizonyítottak. Mindezek folytán alkalmasak az ORTT elnöki feladat ellátására.
Őszintén remélem, hogy lesz közöttük, aki elnyeri a kérdésben döntésre jogosultak többségének támogatását" - áll Mádl Ferenc levelében.
Forrás: OBJEKTÍV Hírügynökség
fidesz.hu