Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A kormány döntött a 13. havi nyugdíj kifizetéséről

A kiegészítő családi pótlék duplájára emelésének, valamint a gyermekgondozási díj (gyed) és a gyermekek után járó adókedvezmény felső összeghatára növelésének előkészítéséről döntött a kormány - közölte Harrach Péter a kabinet ülését követő sajtótájékoztatón, Budapesten.


Dátum: 2002-05-08 12:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=1932
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:26:40.917604, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A szociális és családügyi miniszter bejelentette azt is, hogy a kormány döntése értelmében az illetékes minisztériumok megkezdik a 13. havi nyugdíjak novemberi kifizetésének előkészítését.

Borókai Gábor kormányszóvivő elmondta, hogy a határozatokat a kabinet nem terjeszti a parlament elé, hanem az úgynevezett átadás-átvétel-csomagban a következő kormányra bízza a döntést a végrehajtásról.

Harrach Péter tájékoztatása szerint a kormány határozatának megvalósítása esetén a kiegészítő családi pótlék a jelenlegi havi 4200 forintról 8400 forintra emelkedne.

A miniszter közölte: amellett, hogy a gyed folyósításának időtartama a jelenlegi két évről három évre emelkedne, az ellátás felső összeghatára a mostani 83 000 forintról 90 000 forintra növekedne a kabinet keddi döntése alapján.

Hozzátette, hogy a két javaslat megvalósítása 55 milliárd forint költségvetési kiadást jelentene.

Harrach Péter elmondta: a kormány elfogadta azt az előterjesztést is, amely alapján egy gyermek után 1 millió, két gyermek után 2 millió, három gyermek után pedig 3 millió forintig járna adókedvezmény.

Jelezte: a döntés elfogadása esetén havonta az egy gyermek utáni adókedvezmény 3 ezerről 15 ezerre, 2 gyermeknél 4-4 ezerről 24-24 ezerre, három gyermeknél 10-10 ezerről 27-27 ezer forintra emelkedne.

Hozzátette: a 830 ezer adózót érintő gyermekkedvezmény-növelés költségvetési vonzata 130 milliárd forint lenne.

Harrach Péter úgy fogalmazott, számára rendkívül vonzó volt az MSZP kampányában az a gondolat, hogy 13. havi díjat szeretnének adni a nyugdíjasoknak. Mint mondta, ezért a tárca előkészítette azt az anyagot is, amely szerint minden év november végéig a 13. havi nyugdíj kifizethető.

Megjegyezte: a kormányhatározat a kabinet számára előírja, hogy augusztus végéig készítse elő a 13. havi nyugdíjak kifizetéséhez szükséges törvénymódosítást, ami szintén körülbelül 130 milliárd forint többletkiadást jelent a költségvetésnek.

Újságírói kérdésekre Harrach Péter közölte: a kormány az előterjesztésekkel szeretné megadni azt a lehetőséget az új kabinetnek, hogy első napjait ne a munka irányának keresésével, hanem a jó irány tartásával töltse.

Borókai Gábor elmondta: ha a családok bármilyen értelemben kapnak támogatást az új kormánytól, azt a majdani ellenzék segíteni fogja.

Az idei év első negyedévében csaknem ötezer új, befejezett lakásra adták ki a használatbavételi engedélyt; ez 20 százalékkal több, mint az előző évben - közölte a kormányszóvivő a kabinet keddi ülését követően.

Borókai Gábor beszámolt arról, hogy az első három hónapban több mint kilencezer új lakás építése kezdődhetett el. Ez 6 százalékkal több, mint 2001 hasonló időszakában.

Tájékoztatása szerint az új lakásokat támogató hitelekre kötött szerződések összege 23,8 milliárd forint volt az első negyedévben, ez 2,2 szerese a tavalyi értéknek.

A használt lakások esetében az igénybe vehető hitelek összege a tavalyi 11,6-szeresére növekedett, és Borókai Gábor elmondása szerint ez a tendencia várhatóan folytatódik az év hátralévő részében.

A kormányszóvivő kérdésre válaszolva közölte: a kormány napirendjén nem szerepelt a Mol gázüzletágának ügye.

Szólt arról: minden minisztérium készül arra, hogy "pontos leltárral lepje meg az új kormány tagjait".

Kitért arra: nem tud arról, hogy Medgyessy Péter szocialista miniszterelnök-jelölt kezdeményezett-e már találkozót Orbán Viktor kormányfővel.

- Nem neheztelhetünk ezért, hiszen a minap kapta meg a felkérést, hogy kormányt alakítson, úgyhogy semmiről nem késett le sem ő, sem a jelenlegi kormányfő - tette hozzá Borókai Gábor.

A kormányszóvivő egy kérdésre reagálva leszögezte: ismeretei szerint az ügyvezető kormány is fog ülésezni.

Kapcsolódó elemek