Zavargás és fosztogatások Szlovákiában
A szlovákiai Tőketerebesen 250 rendőr vette körül a négyezer roma nemzetiségű ember lakta városrészt kedd reggelre azok után, hogy előző este a romák összecsaptak a rendőrséggel.
Dátum: 2004-02-24 11:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=20424
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:35:22.579164, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A már zavargásnak számító hétfő esti incidens azzal kezdődött, hogy néhány száz - zömmel fiatal - roma a városközpontba vonult, ahol a rendőrség gyanúja szerint egy élelmiszerboltot akartak kifosztani. A rendőrség be nem jelentett tüntetésnek minősítette a csoportosulást, és kiszorította azt a városközpontból. Az akció során a romák köveket és palackokat dobáltak a rendőrökre. Több kirakatot és ablakot betörtek, két rendőrjárműben kárt tettek, két rendőrt pedig megsebesítettek. Éjszaka Vladimír Palko belügyminiszter is a helyszínre érkezett, ahol sorra kezet fogott a bevetett rendőrökkel és elégedetten szólt az akcióban tanúsított magatartásukról. Szóvivője, Boris Azaltovic szerint a rendőrség megfelelően, mérsékelten járt el a zavargókkal szemben. A rendőrkordonnal körülvett roma telepről időközben tizenöt embert előállítottak, akiket őrizetbe vettek és várhatóan hatóság elleni támadás miatt valószínűleg előzetes letartóztatásba helyezik őket. Ezzel egyidejűleg a közeli Nagymihályon 24 roma - nők és férfiak - ellen vádat emeltek és előzetes letartóztatásba vették őket, amiért szombaton Vásárhelyen kifosztottak egy élelmiszerboltot.
Az ország legszegényebb és legsúlyosabb munkanélküliséggel küzdő keleti régióiban a múlt héten kezdődött el az élelmiszerboltok fosztogatása. A romák így reagáltak arra, hogy az új szociális törvények értelmében februárban már sokkal kevesebb állami segélyt kaptak kézhez, mint a korábbi években. "Enni kell" - hangoztatják és megrohamozzák az üzleteket, közben a kormány munka- és szociális tárcavezetőjének lemondását követelik. A miniszter, Ludovít Kaník azt állítja, hogy a romákat nem a tárca, hanem a köreikben évek óta tűrhetetlen állapotokat teremtő roma uzsorások juttatták koldusbotra. Kormányzati részről több olyan utalás is elhangzott, hogy a romák nem élelmiszert, hanem főként szeszes italokat és cigarettát visznek el az üzletekből. A roma szervezetek ezt cáfolják. A tőketerebesi zavargás az érintett romák közlései szerint spontán módon, azzal kezdődött, hogy hírét vették: egy soraikból származó testvérpár bement egy élelmiszerboltba, kosarukat megrakták élelmiszerrel, majd fizetés nélkül távoztak, mondván, hogy a számlájukat Kaník miniszter fogja majd kiegyenlíteni. A hír hallatán többek hasonló "bevásárlásra" indultak, és így verődtek össze a város központjában, ahonnan a rendőrség kiszorította őket. Rudolf Schuster köztársasági elnök kedd reggel nyilatkozatban marasztalta el a kormányt. Az elnök védelmébe vette az elszegényedett néprétegeket. Arra utalt, hogy a számszerű kisebbségben kormányzó kabinet a független képviselők támogatására reflektálva "politikai kufárkodással" kísérletezik, ahelyett, hogy stabilizálná az országban egyre nyugtalanítóbbra forduló belpolitikai helyzetet. Kedd délelőtt a belügyminiszter összehívta az országos válságstábot, és arról biztosította a testületet, hogy a rendőrség ura a kialakult helyzetnek.
MTI - fidesz.hu