Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Eljárás indult a Wass Albert felolvasási maraton ügyében

Hivatalból indított eljárást tegnap a Maros Megyei Rendőr-felügyelőség a hétvégi maratoni Wass Albert-felolvasás ügyében. A rendőrök azt vizsgálják, hogy a 24 órás felolvasás megszegi-e a 2003/31-es kormányrendeletet, amely tiltja az emberiség elleni bűncselekmények miatt felelős személyek, valamint az önkényuralmi jelképek kultuszát.


Dátum: 2004-02-24 12:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=20429
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:35:24.066079, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Vasile Cotoara, a Maros megyei rendőr-felügyelősség parancsnoka tegnap közölte, egyelőre azt vizsgálják, hogy a maratonon elhangzottak valóban Wass Albert művei-e. Mint mondta, amennyiben megállapítják, valóban azok, és a történtek a rendelet értelmében bűncselekménynek minősülnek, akkor értesítik az ügyészégét, hogy kezdje el a vizsgálatokat. Cotoara szerint a kihágás megállapítása esetén a büntetés kiszabása a Maros Megyei Vallás- és Művelődésügyi Igazgatóság feladata. A megyei rendőrparancsnok közlése szerint a háborús bűnösök érdekében folytatott propagandáért magánszemélyek esetében hat hónaptól öt évig terjedő börtönbüntetés, és bizonyos jogok megvonása szabható ki. Ha az elkövető jogi személy, 25-től 250 millió lejig terjedő büntetésre számíthat.

Wass Albert műveiből pénteken este kezdődött 24 órás maratoni felolvasásban több mint 1600-án vettek részt Magyarországon, Szlovákiában, Erdélyben, az Egyesült Államokban és Kanadában.

transindex.ro - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek