Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Széchenyi Terv: új szálloda nyílik Bükfürdőn

Az idén március 4-én nyílik meg a mintegy 22 millió eurós beruházással megépült, ötcsillagos Radisson SAS Resort-szálloda Bükfürdőn, a Birdland golfklub területén. A 2002 októberében megindult beruházáshoz a Széchenyi Terv keretében 1 milliárd forintos támogatást nyertek a tulajdonosok.


Dátum: 2004-02-24 13:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=20431
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:35:24.650534, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A tervek szerint a beruházás 8-10 év alatt térül meg. Hegyi J. Attila, a szálloda egyik tulajdonosa, a Birdland Golf and Country Club elnöke elmondta: a 2002 októberében megindult magánberuházáshoz a Széchenyi Terv keretében 1 milliárd forintos támogatást nyertek.

A szálloda igazgatója elmondta: a szállodához egy 3.500 négyzetméter alapterületű wellness központ tartozik 7 medencével. A szállodában két éttermet és négy bárt alakítottak ki. A hotel alapkövét 2002. októberében helyezték el. Karl Heinz Mingler tájékoztatása szerint jelenleg 120 főt foglalkoztatnak, a dolgozók száma nyárra 200-220-ra emelkedik. Az igazgató elmondta: az idei évre 60 százalékos foglaltsággal számolnak, de nem kívánnak csatlakozni a már beindult árdömpinghez. Hegyi J. Attila közölte: a golfpályán az idei év végére elkészül egy mintegy 100 lakásból álló villapark, amely az első üteme egy összesen 3,5 milliárdos beruházásnak. A villaparkban több ütemben összesen 250 apartmant építenek fel, a park alapterülete 15 ezer négyzetméter. Hozzátette: a tervek szerint az apartmanok egy részének tulajdonjogát értékesítik. A közeljövőben a golfpályát is fejlesztik. Mint Hegyi J. Attila elmondta, a golfpályán megvalósult és a jövőben meginduló, magyar magánszemélyek által végzett beruházások összértéke csaknem 10 milliárd forint.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek