Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Politikai nagygyűlés a Várban

A Fidesz elnöke szerint az egymásra találás, az összefogás erejét az "irigykedő győző" nem veheti el a polgári tömegektől, és ha ezt a hitet sikerül erősíteni az elkövetkező hónapokban és években, akkor "a polgári Magyarország győzni fog".


Dátum: 2002-05-08 15:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=1934
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:26:41.527136, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Pokorni Zoltán erről azon a nagygyűlésen beszélt, amelyet a polgári összefogás jegyében rendeztek kedd este a budai Várban. Mint fogalmazott, a polgári kormány állta a sarat az elmúlt négy évben, és a magyarság összefogásának parancsa szerint politizált.

Hozzátette, hogy a jobboldalnak ellenzékbe kerülve eddigi eszközei egy részéről ugyan le kell mondania, ám a Fidesz, az MDF, az MKDSZ és társai mindent meg fognak tenni az Országgyűlésben "a polgári Magyarország megvédéséért, továbbépítéséért".

Turi-Kovács Béla, a Kisgazda Polgári Egyesület elnöke azt fejtegette beszédében, hogy a választások első fordulójának, április 7-ének kellett bebizonyítania: a gazdatársadalom is része a polgári összefogásnak.

- A második forduló legfőbb tanulsága pedig az, hogy ennek az összefogásnak nemcsak létre kellett jönnie, hanem meg is kell maradnia - fűzte hozzá Turi-Kovács Béla.

Hangsúlyozta: a Fidesz, az MDF, az MKDSZ és a kisgazdák egyenlő félként akarnak és tudnak részt venni a polgári összefogásban.

Harrach Péter, a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség vezetője arra hívta fel a figyelmet, hogy olyan mozgalom született, amelyben közös érték a polgári szemlélet, a keresztény értékrend, a nemzeti gondolat és rendkívül megerősödött a haza szeretete.

- Meggyőződésem, hogy az együttműködés egy erős unióban fog folytatódni - emelte ki az MKDSZ vezetője.

A Magyar Demokrata Fórum alelnöke, Hende Csaba szerint a nemzeti jobbközép értékeket valló sokaság nagyot lépett előre 2002 tavaszán, mivel megszületett az európai konzervatív erő, amely cselekedni is kész vállalt értékeiért.

Meglátása szerint a jobbközép ma már olyan jelentős erőt képvisel, amelyik soha többé nem lesz megkerülhető, sem a parlamentben, sem az ország életének más területein.

- Az MDF mindenkor kész az előttünk álló hatalmas munkában teljes erejével részt venni és a közös ügyet segíteni - hangoztatta Hende Csaba.

Kapcsolódó elemek