Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Orbán Viktor Jacques Chirackal találkozott

Orbán Viktor Magyarország számára tanulságosnak és fontosnak nevezte azokat a témákat, melyekről Jacques Chirac francia elnökkel tárgyalt kedden Budapesten. A Fidesz elnöke kiemelte: a megbeszélésen szó esett a hazánktól délkeletre eső európai országok helyzetéről, fejlődésük megtorpanásáról és arról, hogy miképpen lehetne felgyorsítani a felzárkózási folyamatukat.


Dátum: 2004-02-24 15:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=20439
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:35:27.107603, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


- Chirac elnökkel egyetértettünk abban, hogy ezekben az országokban növelni kell a stabilitást, a biztonságot és a kiszámíthatóságot. Magyarországnak ebben komoly szerepe van, hiszen hazánk igazi értékékeihez tartozik a térséggel ápolt jó kapcsolatok rendszere is. A franciák számára is fontos ez a terület, ezért fontos szerepe lehet annak, hogy Magyarország és Franciaország miként tud együttműködni a felmerülő feladatok megoldásában. Felmerült továbbá Horvátország csatlakozási kérdésével kapcsolatban, az a tény, hogy a jelenlegi horvát kormány komoly partnerként viseltetik az unió iránt, így jó lenne ott is 2007-ben elkezdeni az integrációs folyamatokat. Formálódik egy olyan európai akarat, egyetértés a horvátok csatlakozása terén, amely hazánknak is nagyon fontos, hiszen nekünk érdekünk, hogy minél nagyobb számban vegyenek körül bennünket tagországok. Ennek szerepe biztonságpolitikailag és gazdaságilag is igen hangsúlyos - mondta Orbán Viktor. Hozzátette: a megbeszélés során szó esett az Európában uralkodó gazdasági állapotokról is, melynek kapcsán szerencsés, hogy egy olyan ország államfője látogatott hazánkba, amelynek kiegyensúlyozott gazdaságpolitikája van, ami igen közel áll a magyar igényekhez, beleértve a munkanélküliség problematikájának kezelését és a kiegyensúlyozott gazdaságra való törekvéseket, amiket nem célszerű bankárszemlélettel kezelni.

Kérdésre válaszolva Orbán Viktor elmondta: áttételesen jelezte Jacques Chiracnak, hogy "rosszul sikerült viccnek tartja az olyan mondatokat, amelyek új és régi Európáról" beszélnek és Magyarországot az "új Európához" sorolják. "Tisztelettel kérünk mindenkit arra, hogy ha lehet, ezt a felosztást, amelynek értelme felől egyébként is komoly kétségeink lehetnek, ne használják a diplomáciában, és Magyarországot pedig semmiképpen ne sorolják az új Európához tartozó államok közé" - jelentette ki Orbán Viktor, Magyarország ezeréves európai történelmére utalva.

Fotó: Névai Gábor

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek