Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A kommunizmus áldozataira emlékezett a PEK

A magyarországi kommunista diktatúra 1945 és 1956 között kivégzett áldozataira emlékeztek a budapesti Memento emlékműnél kedden késő délután.


Dátum: 2004-02-24 19:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=20454
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:35:32.684574, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Politikai Elítéltek Közösségének által a kommunizmus áldozatainak emléknapja alkalmából szervezett rendezvényén az egykori elítéltek és családtagjaik - mintegy félszázan - gyertyákat gyújtottak és imádkoztak a kivégzettekért. Az emlékmű az 1945 és 1956 között kivégzetteknek és mártíroknak állít örök emléket, annak a 350 áldozatnak, akinek a személyét sikerült azonosítani - mondta el Fehérváry István, a PEK elnöke. Szeretnénk tudni és megemlékezni azokról is, akik ebben az időben tűntek el, de nevüket még nem ismerhettük meg - tette hozzá az 1991-ben az áldozatok emlékének ápolására és az 1945 utáni történelem hiteles bemutatásának céljával megalakított szervezet elnöke. A rendezvényen emlékező beszédet és imát mondó Forgách Alajos katolikus pap Szájer József fideszes politikust idézve úgy vélte: vannak ma is olyanok, akik a gaztetteket kényszer hatására elkövetett visszaéléssé akarják átnevezni, és olyanok is, akik arról beszélnek, hogy a múltat el kell felejteni. "Nem kell elfelednünk, ami történt, mert életünk része volt, nem is szabad elfelednünk, mert kötelesek vagyunk imádkozni az áldozatokért, de a gyilkosokért is és önmagunkért, hogy az (...) a megbékélést eredményezze" - mondta Forgách Alajos. A Memento emlékművet a Petőfi híd budai hídfőjénél 1998 júniusában avatta fel Orbán Viktor, az akkor hivatalba lépő kormány leendő vezetőjeként. Az Országgyűlés 2000 júniusában döntött arról, hogy minden évben - Kovács Béla kisgazda politikus 1947-es elhurcolása napján, február 25-én - a középiskolákban tartsák meg a kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapját.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek