Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Solana Koszovóról

A koszovói politikai vezetésnek minden energiáját a rendezési terv végrehajtására kell fordítania, és Brüsszel ehhez százmillió eurós segítséget nyújt a tartománynak bizonyos feltételek teljesítése esetén - jelentette be pristinai látogatásán Javier Solana, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője.


Dátum: 2004-02-24 20:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=20456
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:35:33.285349, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Solana kedden egynapos látogatást tett Pristinában, ahol tárgyalt Ibrahim Rugova tartományi elnökkel, Harri Holkeri ENSZ-adminisztrátorral, valamint az albán és a szerb pártok vezetőivel. Látogatása során Solana hangoztatta, hogy az ősszel esedékes tartományi parlamenti választások ellenére minden energiát a rendezési terv teljesítésére kell fordítani. Külön kiemelte, hogy a terv egyik sarkalatos pontja Pristina és Belgrád párbeszéde, amelynek márciusban folytatódnia kell munkacsoportok szintjén. A Solana által emlegetett, Standardok Koszovóért nevet viselő rendezési terv egy társadalmi modellt állít a koszovói politikai vezetés elé. Ezt kell leképezni a valós életben ahhoz, hogy megkezdődhessenek a tárgyalások a tartomány végleges státusáról. A nemzetközi közösség 2005 közepén fogja értékelni azt, hogy Koszovó hol tart a normarendszer teljesítésében. A főképviselő emlékeztetett arra, hogy az EU az elmúlt három évben 900 millió eurót fektetett be Koszovóban. Most újabb százmilliós segélyt szán a rendezési tervben foglaltak végrehajtására, infrastrukturális befektetésekre, az igazságszolgáltatás színvonalának javítására és a menekültek visszatérésének elősegítésére. Solana szerint az EU azt akarja, hogy siker koronázza a rendezési folyamatot, ezért gazdasági és politikai segítséget is ad Pristinának, de csak akkor, ha látja, hogy ki milyen mértékben, és hogyan kapcsolódik be a folyamatba, s az milyen irányban indul el. A brüsszeli megbízott azt ígérte, hamarosan ismét Pristinába látogat, hogy a helyszínen tájékozódjon a terv végrehajtásáról. Ibrahim Rugova szerint Koszovóban folytatódik a normarendszerben lefektetett követelmények teljesítése, de ezek egy részének már eleget tesznek, csak az erről szóló "tanúsítvány" hiányzik. A tartományi elnök Solana jelenlétében úgy nyilatkozott, hogy "csak a független Koszovó képes közelebb kerülni az európai közösséghez". Solana látogatását beárnyékolta a múlt héten történt vérfagyasztó kettős gyilkosság, amelynek két koszovói szerb fiatal volt az áldozata. Vezető nyugati politikusok pristinai látogatása előtt elkövetett etnikai indíttatású bűncselekmények már-már "tragikus hagyománnyá" váltak Koszovóban. Solana tavalyi június 5-i pristinai látogatása előtt egy nappal a főváros melletti Obilic településen ismeretlen tettesek kiirtották egy szerb család három idősödő tagját, majd rájuk gyújtották házukat.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek