Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

MTV: elnökválasztás március 5-én

A Magyar Televízió (MTV) Rt. új elnökének személyére március 5-én tesz javaslatot az intézmény közalapítványi kuratóriumának elnöksége, amely - egyik, neve elhallgatását kérő tagjának tájékoztatása szerint - kedden döntött erről.


Dátum: 2004-02-25 07:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=20457
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:35:33.576683, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Mendreczky Károly másfél évvel ezelőtti lemondása óta ötödször folyik az elnökválasztási procedúra. A 11 érvényes pályázó közül az a pályázó veheti át a közszolgálati médium vezetését, akit a kuratórium elnöksége kétharmados arányban jelöl a posztra, és ezt követően hasonló arányú támogatottságot szerez a társadalmi szervezetek delegáltjaival kiegészült nagykuratóriumban.

Az információ szerint jövő pénteken 8 órakor ül össze a kuratórium pártdelegáltakból álló nyolctagú elnöksége, amelyben a kormánypártoknak két-két, a Magyar Demokrata Fórumnak - mivel a Fidesz nem állított jelöltet - négy hely jutott.

Mint eddig minden alkalommal, most is az elnökjelölés napjára - 11 órára - hívták össze az elnökség tagjai mellett a társadalmi szervezetek delegáltjait is magában foglaló nagykuratóriumot.

Az MTV Rt. elnökét - a két másik közszolgálati médiuméhoz hasonlóan - négy évre választják; tisztségének lejártakor egyetlen alkalommal, ugyanennyi időre "újrázhat".

Az MTV kuratóriumába - a Magyar Rádióéhoz hasonlóan - az irodalom, a színház-, a film-, az előadó-, a zene-, a tánc-, a képző- és az iparművészet, valamint a kultúra egyéb területén működő országos szakmai szervezetek négy, az oktatás és tudomány területén működő országos szakmai szervezetek két tagot küldhetnek.

Egy helyen kell megosztoznia a Magyar Katolikus Egyháznak, a Magyarországi Református Egyháznak, a Magyarországi Evangélikus Egyháznak és a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének, ahogy összesen egy mandátum jut az itt fel nem sorolt egyházaknak is.

Egy-egy hely áll az emberi jogi országos szervezetek, a szakszervezetek országos szövetségei, a munkaadók és a vállalkozók, az újságírók országos szakmai, érdekképviseleti szervezetei által delegáltak rendelkezésére.

Szintén egy-egy mandátumot tart fenn a jogszabály a környezet-, természet- és állatvédők, a női érdekképviselet, a gyermekek és az ifjúság, a nyugdíjasok, a testi állapotuk miatt súlyosan hátrányos helyzetben lévők, a sport, a települési önkormányzatok országos érdekképviseleti szervezetei, valamint a határon túli magyar tömörülések számára.

Mendreczky Károly MTV-elnök 2002. július 16-i - a személye elleni politikai támadásokkal és az intézmény érdekeivel - indokolt lemondása óta a mostani az ötödik pályázat; első alkalommal - 2002. szeptember 30-án - a pártdelegáltakból álló kuratóriumi elnökség Baló Györgyöt terjesztette jelöltként a nagykuratórium elé, ám az elvetette az indítványt. A következő két kiírás esetében egyetlen pályázó sem kapta meg a jelöltté váláshoz szükséges kétharmados támogatást a kuratóriumi elnökségben 2002. december 5-én, illetve tavaly március 27-én.

A két nappal később közzétett pályázat elbírálásának határnapján, május 27-én Ragáts Imrét választották az MTV elnökévé, aki hat és fél hónappal később, egy általa jogtalanul kötött, majd titkosított filmszerződés nyilvánosságra kerülésének napján lemondott.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek