Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Corlateanu képviseletet kér a magyarországi románoknak

Románia szorgalmazza a Magyarországon élő románok parlamenti képviseletének biztosítását - hangoztatta kedden Bukarestben a határon túli románok hivatalának vezetője.


Dátum: 2004-02-25 07:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=20459
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:35:34.158060, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Titus Corlateanu, a határon túli románok bukaresti hivatalának vezetője keddi sajtóértekezletén - amelyről a Rompres hírügynökség is beszámolt - hangsúlyozta: a román hatóságok továbbra is síkra szállnak azért, hogy Magyarországon olyan törvényi feltételeket teremtsenek, amelyek lehetővé teszik a magyarországi románok budapesti parlamenti képviseletét.

Corlateanu szerint a román államnak ez az elvárása főleg a magyar ellenzékre, s azon belül is elsősorban a Fideszre vonatkozik, amely gyakran abban volt érdekelt, hogy a magyarországi politikai vitákat áthelyezze a határon túlra, "mesterséges feszültségeket" gerjesztve.

"A magyar ellenzék érettségéről tanúskodó igen érdekes gesztus lenne, ha támogatná az ilyen értelmű törvénytervezeteket, annál is inkább, mert eddig épp az ellenzék támogatásának hiánya miatt nem járt sikerrel az ilyen irányú törekvés" - mondta Titus Corlateanu.

A tisztségviselő elmondta: a román hatóságok a magyarországi románok önkormányzatára vonatkozó jogszabályok módosítását kívánják, mivel eddig a román kisebbséget olyan személyek képviselték, akik nem tartoznak a román etnikumhoz.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek