Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A kormány becsapta Valkót: nem lesz hulladékkezelő

Valkón nem épülhet meg a tervezett hulladékkezelő, ami ellen a község minden lehetséges fórumon tiltakozik - mondta el kedden a polgármester.


Dátum: 2004-02-25 07:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=20460
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:35:34.451383, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az észak-pesti regionális hulladéklerakó elhelyezését február 20-án vitatták meg a térséget képviselő Önkormányzati Társulás polgármesterei. Döntésükkel elfogadták Donáth Bélának, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (KVVM) Fejlesztési Igazgatósága vezetőjének javaslatát, amely szerint a már meglévő hulladéktárolók bővítésével hozzanak létre szemétlerakót Eszerint Valkón nem épülne hulladéklerakó annak ellenére, hogy a múlt év végén megtartott népszavazáson a községbeliek 73 százaléka a beruházás mellett voksolt.

"Nem kevés pénzbe és energiába került a község vezetésének, hogy a minősíthetetlen ellenkampányt folytató zöld szervezetek ellenében meggyőzze a lakosságot a kezdeményezés hasznosságáról" - mondotta Molnár Szabó László.

"Úgy gondoljuk, hogy a népszavazások csak színjáték részei voltak. Politikai és gazdasági lobbi áldozatai lettek ezek a települések, köztük Valkó is" - hangsúlyozta a polgármester.

Szavai szerint ezt az is alátámasztja, hogy a három pólusú hulladéklerakó egyik bázisát képviselő gödöllői szeméttelep bővítését a zöld szervezetek is elfogadták.

A polgármester közölte: mindvégig tudomása volt arról, hogy a község beleegyezése csak lehetőség, nem biztosíték a beruházás megvalósulására, mégis "becsapva érzik" magukat. Az EU-t, Medgyessy Péter miniszterelnököt és az Országgyűlés Környezetvédelmi bizottságát levélben tájékoztatták a kialakult helyzetről. A Valkói Önkormányzat kártérítési pert fontolgat a környezetvédelmi tárcával szemben.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek