Jótékonysági gálaest az erdélyi felőri művelődési központ javára
Az erdélyi, Beszterce megyei Felőrben épülő iskola és művelődési központ támogatására jótékonysági gálaestet rendezett a Julianus Barát Alapítvány a Nemzeti Uránia Filmszínházban kedden. A rendezvényen Mádl Dalma asszony, a köztársasági elnök felesége is részt vett. A Magyar Köztársaság elnöke levélben üdvözölte a kezdeményezést.
Dátum: 2004-02-25 07:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=20461
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:35:34.739868, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Bizonyos vagyok abban, hogy az épület befejezését lehetővé tevő közadakozás jelképes üzenetét is érezni fogják majd a felőri művelődési házba térők. Nem egyszerűen egy szép és alkalmas építmény lesz ez számukra, hanem a távoli haza üzenete is: hogy nem felejtették el őket, fontosak az egész nemzet számára" - állt Mádl Ferenc levelében.
A köztársaság elnöke arról is írt, hogy a felőri oktatási és művelődési központ "a környék 12 falujának magyarjai számára jelent majd szellemi gyülekező helyet, és nyelvi-kulturális menedékként szolgálhat a környék magyar gyermekeinek".
A jótékonysági esten a Weiner-Szász Kamarazenekar koncertjével és vacsorával fogadták a vendégeket.
A rendezvény fővédnökei Mádl Dalma mellett Bölcskei Gusztáv, a Magyarországi Református Püspöki Kar elnöke és Tempfli József nagyváradi megyéspüspök volt.
MTI - fidesz.hu