Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Elsumákolt gázárak: a bejelentett négyszeresét fizetik a fogyasztók

A fogyasztók többsége a hivatalosan közölt 6,8 százalékos gázáremelés négyszeresét fizeti ki a januári fogyasztásáért. A 28, 5 százalékot kitevő tényleges emelés a magyar családok döntő többségét érinti, hiszen olyan háztartás szinte nincs is, ahol az évi fogyasztás ne érné el a felső határnak minősített 3000 ezer köbmétert - írja a Blikk szerdai számában.


Dátum: 2004-02-25 08:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=20464
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:35:35.659412, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Nem az a gondom, hogy emeltek - mondja Bustyaházai Ernő budapesti tévészerelő. - Az a felháborító, hogy etetnek minket! Kérdem én, miért kell a 6, 8 szátzalékkal ködösíteni? Miért nem lehet megmondani, mi mennyi?

Bustyaházi Ernő 80 négyzetméteres lakását és 18 négyzetméteres szerelőműhelyét 18 232 forintért fűtötte januárban. Ez nem sokkal több, mint a decemberi számla, ám decemberben 25 fokra állította be a fűtést, januárban meg húszra.

Rácz József (31) debreceni vállalkozó nem használt több energiát fűtésre, fürdésre, mosogatásra, ugyanannyit mért a gázóráján, mint decemberben, a számla mégis 3100 forinttal mutatott többet. 130 négyzetméteres családi házát látja el egyetlen kombikazánnal.

- További áremelkedést már nem bírna el a családi kassza - jelentette ki.

Pöttömdi Istvánné, Györgyi egy kétszobás, nem egészen 50 négyzetméteres téglalakásban lakik Pécs belvárosában. A közüzemi költségei az egekig szöktek. - Rokkantnyugdíjas vagyok a férjemmel együtt, a kettőnk nyugdíja nem éri el a százezer forintot. Ebből kell fizetni a számlákat és még élni is - panaszkodik. Pöttömdiék minden hónapban nagyjából ugyanannyi gázt fogyasztanak. Decemberi számlájuk 5600 forintról szólt, a januári már nyolcezerről, a februári pedig 11 ezer forintot mutatott.

Forrás: Blikk, 2004. február 25.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek