Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Silány iromány Szeged "költségvetése"

Kidolgozatlanok az egyes költségvetési előterjesztések, emiatt nem hozhatók felelősségteljes döntések - mondta Makrai László szegedi frakcióvezető-helyettes az SZKT-feljesztésével kapcsolatban.


Dátum: 2004-02-25 12:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=20474
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:35:38.693814, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Makrai László furcsának nevezete az SZKT-előterjesztésben azt, hogy a társaság ügyvezetője és nem egy önkormányzati tisztviselő jegyzi azt. Az ellenzéki képviselő szerint az előterjesztés annyira szűkszavú (összességében 5 oldal), hogy abból felelősségteljes döntést, 500 millió forintos hitel felvételét nem lehet megtenni. Makrai László hangsúlyozta: a tervezett 10 éves futamidő a város vezetés azon törekvését látszik igazolni, hogy minél több kötelezettséget a 2006-os év utánra toljanak el.

A képviselő szerint ráadásul nem is időszerű addig tárgyalni az SZKT mint elektromos tömegközlekedést nyújtó cég fejlesztéséről, amíg nem zárul le a Tisza Volán Rt. helyi tömegközlekedési üzletágának önkormányzati átadása. (A pénteki közgyűlés tárgyalja ezt az előterjesztést is - A szerk.) Egy sikeres tranzakció ugyanis alapvetően megváltoztatná a szegedi tömegközlekedés struktúráját mind az eszközök, mind az érdekek terén.

Kifogásolják azt is, hogy miért nevezik meg a közbeszerzési kiírásban a márka nevét (SKODA), különösen, hogy használt járművekről van szó. A képviselő emlékeztet arra, hogy infromációk szerint a közbeszerzési tanács a közlekedési társaság egy folyó eljárására már bírságot is kiszabott.

A saját tervezésű hibrid jármű további fejlesztését sem tartják indokoltnak az ellenzéki frakció tagjai, mivel még nincsenek futási-, terhelési tapasztalatok. Makrai hangsúlyozta, hogy a műszaki alkalmasság ismerete nélkül ismét csak nem lehet felelős döntést hozi. Az előterjesztésre alapozott számításaik szerint ráadásul a három darab, egyenként 70 millió forintos felújítási költséghez képest már összeszerelt, kész használt trolik vásárolhatók 20 millió forintért. A háromszoros árat indokolatlan és érthetetlen presztízs beruházásnak tartják.

Forrás: Tiszaportal.hu, 2004. február. 25.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek