Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Új bolygót fedeztek fel magyar csillagászok

Eddig ismeretlen bolygót fedeztek fel magyar csillagászok - közölte a Magyar Tudományos Akadémia Konkoly Thege Miklós Csillagászati Kutatóintézetének igazgatója az MTI-vel szerdán.


Dátum: 2004-02-25 13:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=20481
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:35:40.956791, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Naprendszertől mintegy 650 fényév távolságban, a Naphoz hasonló csillag körül keringő bolygót az intézet tudományos főmunkatársa, Jurcsik Johanna vezette kutatócsoport fedezte fel; a csoportban az Eötvös Loránd Tudományegyetem és a Szegedi Tudományegyetem csillagász szakos hallgatói vettek részt - írta közleményében Balázs Lajos.

Az Ikrek csillagképben található égitest 1,56 nap alatt kerüli meg a csillagot, olyan távolságban, amely a Nap és a Föld távolságának mindössze két százaléka. Az új bolygó a csillag előtt áthaladva annak fényességét néhány százalékkal csökkenti. Tömege az előzetes becslések szerint a Jupiter bolygóénak nyolcszorosa - tájékoztatott az intézet igazgatója.

Balázs Lajos említést tett arról is, hogy a felfedezés az Országos Tudományos Kutatási Alap (OTKA) támogatásával felújított és automatizált svábhegyi 60 centiméteres távcsővel történt.

Jurcsik Johanna az MTI érdeklődésére elmondta: méréseik közben, véletlenül találtak rá a naprendszerünkön kívüli planétára február 20-án. A Föld tömegénél mintegy 2500-szor nagyobb bolygó pontosabb megismerésére március 5-én kezdődnek meg a szuperspektroszkópiai vizsgálatok, amelyet a magyar csoport egyik tagja végez majd el, aki az Egyesült Államokban kutat. A mérések a planéta mozgásáról adnak információkat.

A bolygó felfedezése a világ tudományos közéletében minden bizonnyal komoly érdeklődésre számíthat - tette hozzá a kutatócsoport vezetője.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek