Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kisgazda szekció alakult a Fidesz-frakción belül

A Kisgazda Polgári Egyesület (KPE) országgyűlési képviselői a Fidesz-frakción belül önálló szekcióként, a kisgazda irányultságot képviselve kívánnak működni; Orbán Viktor miniszterelnök a csoport tiszteletbeli tagja és védnöke lett.


Dátum: 2002-05-08 15:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=1939
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:26:43.059215, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A KPE képviselői - akik Fidesz-MDF-jelöltként szereztek mandátumot - és a kormányfő szerdai budapesti megbeszélése után Turi-Kovács Béla, a KPE elnöke újságíróknak elmondta, hogy a frakción belüli önállóságot, ami sajtótájékoztatók tartására, vidékszervezési feladatok ellátására terjed ki, a Fidesz is támogatja.

- Olyan egység alakult ki, amelyik hosszú távú és a polgári szövetség jövőjét is jelenti - hangoztatta a politikus. Emlékeztetett: hasonló egység már létrejött az MKDSZ-szel, és ez az alapja a polgári egység jövőjének.

A KPE-elnök kiemelte: a kisgazda jövőt a polgári szövetségen belül képzelik el, és reményét fejezte ki, hogy az agrárium és a magyar vidék érdekérvényesítéséhez "meglesz az erő is".

Turi-Kovács Béla kitért arra, hogy a jövőben dől el, hogyan alakul a polgári szövetség, de - mint mondta - ma az a legjobb, ha a kisgazdák a Fidesz-frakción belül működnek, jelentős önállósággal.

Orbán Viktor úgy fogalmazott, hogy kisgazda világ nélkül nagyon nehéz lesz Magyarországot az Európai Unió tagjává tenni.

- A következő két-három esztendő egyik legfontosabb feladata éppen az, hogy a kisgazda világ úgy megszervezze magát, hogy képes legyen nemcsak a budapesti kormány irányába, hanem Brüsszel irányába is képviselni az érdekeit - mondta a fideszes politikus. Hozzátette, hogy ez elszántságot, felkészültséget és politikai kitartást igénylő munka lesz, amihez szívesen társul.

Hangsúlyozta: Magyarország jövője nagymértékben függ attól, miképpen alakul a vidék sorsa, ráadásul nyilvánvaló, hogy a következő kormány, illetve a polgári szövetség és a gazdák igényei eltérnek egymástól.

Utóbbiakról azt mondta, hogy a magyar mezőgazdaságot a magángazdákra alapozva képzelik el, elsősorban a középbirtokosokat szeretnék megerősíteni.

- Semmiképpen sem járulunk hozzá a külföldiek magyarországi földvásárlásához és -szerzéséhez - szögezte le Orbán Viktor.

Szerinte a leendő kormány oldalán az erre irányuló szándék megvan. Reményét fejezte ki, hogy ez a vita a gazdák győzelmével végződik, mint mondta, a polgári szövetség az ő oldalukon áll.

A találkozón jelen volt Pokorni Zoltán, a Fidesz elnöke is.

Kapcsolódó elemek