Privatizátorok alkonya - Csillebérc vissza
A bíróság történelmi ítéletet hozott a mai napon, mert a 80-as évek spontán privatizációi közül az egyik legkirívóbb esetet nyilvánította törvénytelennek, és a csillabérci gyermektábort visszaadta a gyereknek. A sors furcsa fintora, hogy az a Gyurcsány Ferenc veheti vissza az állam nevében az ingatlant, aki annak idején a Demokratikus Ifjúsági Szövetség (DEMISZ) elnökeként részt vett a privatizációban - mondta Rogán Antal szerdai sajtótájékoztatóján.
Dátum: 2004-02-25 16:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=20490
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:35:43.774803, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Mint mondta, történelmi jelentőségű az ítélet azért is, mert rámutat, hogy nem szabadott volna szó nélkül hagyni a 80-as évek több olyan gazdasági történését, amelyek komoly kárt okoztak a magyar államnak és a magyar adófizetőknek. Köszönet illeti Deutsch Tamás volt sportminisztert, aki nem hagyta szó nélkül a tábor körüli gyanús ügyleteket, és a polgári kormányt, amely a magyar kormányok közül elsőként pert indított Csillebérc visszaszerzéséért. Köszönet illeti a Kincstári Vagyoni Igazgatóság (KVI) egészen december 31-ig regnált vezérigazgatóját, Molnár Zoltánt is, aki mindent megtett azért, hogy a magyar állam visszaszerezze jogos tulajdonát - mondta Rogán Antal. Mint mondta, tevékenységük eredményeként a magyar állam vagyont szerzett, és ha a bíróság ítélete jogerőre emelkedik, akkor egy több kint 3 milliárdos ingatlan visszakerül az állam tulajdonába.
Elvárjuk a kormánytól, hogy ha már Molnár Zoltánt minden indok nélkül le kellett váltania, olyan új vezérigazgatót nevezzen ki a KVI élére, aki mindent megtesz azért, hogy a magyar állam érdekei érvényesüljenek, és a másodfokú ítélet is olyan legyen, mint az első fokú - jelentette ki a fideszes képviselő.
Rogán Antal kifejtette, hogy fontos dolog volt az elmúlt esztendőkben határozottan fellépni azért, hogy a tábor ne kerüljön az Úttörőszövetség vezetőinek tulajdonába, ne álljon a helyén luxus lakópark vagy bevásárlóközpont. Egyfajta társadalmi összefogásnak és a sajtó segítségének köszönhetően juthattunk el idáig, amiért mindenkit köszönet illet. Most már csak reménykedhetünk abban, hogy ha az állam visszaszerzi az ingatlant, akkor nem privatizálja azt, hanem gyerektábort létesít a helyén - mondta Rogán Antal.
A képviselő felkérte Gyurcsány Ferenc sportminisztert, hogy az ítélet fényében kötelezze el magát a kormány nevében arra, hogy ha az ingatlan valóban visszakerül az állam tulajdonába, akkor Csillabércet ismét gyerektáborként üzemelteti.
fidesz.hu