A Die Presse az agrárválságról: ami az MTI-összefoglalóból kimaradt
Mai cikkében Stefan Bognar részletesen bemutatja a Die Presse olvasói számára a magyar agrárválságot. A cikket a Magyar Távirati Iroda összefoglalta, ám minden olyan bekezdést kihagyott, ami a Medgyessy-kormányra nézvést hátrányos. Az alábbiakban ezeket szó szerinti fordításban közöljük.
Dátum: 2004-02-25 16:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=20491
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:35:44.072481, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Lássuk, mi is maradt ki az összefoglalóból
Nem utolsósorban a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium szűkös büdzséje az oka ennek [a gazdatüntetésnek - fidesz.hu]. A minisztérium ugyanis csalóka módon azt állította tavaly ősszel, hogy az idei agrárbüdzsé az EU-támogatásokkal együtt 290 milliárd forintot (1,06 milliárd euró) tesz ki. Azonban az EU-kasszából csak a következő évben lehet lehívni a támogatásokat. Ezen eszközök kiesésével a minisztérium költségvetésében még mindig kereken 130 milliárd forint marad. Az FVM-nek viszont az előző évekről áthúzódó kötelezettségeinek eleget téve további 80 milliárd forintot kell kifizetnie. [Ennek több mint a felét 2003-ban megítélt, de ki nem fizetett támogatások teszik ki - fidesz.hu.] Ezen felül 4 milliárd forintot a Draskovics-csomag megszorító intézkedései miatt kell megspórolnia. Ezáltal a minisztériumnak csak 40-50 milliárd forintja marad az agrártámogatásokra. Szűkös összeg, ha az előző év hasonló adatával vetjük össze, amikor a minisztérium kereken 220 milliárd forint támogatást tudott szétosztani.
Az állami pénzhiány terheit leginkább a tejtermelők, a sertés- és baromfitenyésztők viselik. A fennmaradáshoz szükséges támogatások kiesése miatt sok agrárüzem a tönk szélére jutott. A tejtermelőknek a legrosszabb. Nekik literenként nem kevesebb, mint 20 forint káruk keletkezik. Mivel egy liter tej előállítása jelenleg legalább 81 forintba kerül, a piaci ár 60 és 65 forint között van. A tejtermelők az FVM-től ezért 72 forintos garantált árat kérnek. Erre viszont az államnak nincs pénze.
A baromfi- és sertéstenyésztők hasonló gondokkal kénytelenek küzdeni. Míg egy kiló csirkehús előállítási költsége mintegy 205 forint, az eladási ár 185 forint, s az állami szubvenció kilónként 9,50 és 16,80 forint közé tehető. A sertéstenyésztők esetében egy kiló sertéshús előállítása 290 forint. Decemberben a felvásárlási ár viszont 210 forintra csökkent. A sertéshús kilónkénti állami szubvenciója tavaly csak 27 forint volt. Idén még alacsonyabb kiegészítésre számíthatnak a gazdák.
Ehhez jön még, hogy a tavalyi hosszú aszály miatt 12 százalékkal drágult a takarmány. Az állattenyésztők válsága viszont - akik ezért kisebb mennyiségek vásárlására kényszerültek - kihatással van a magyar növénytermesztésre is.
Amit ebből a Magyar Távirati Iroda kihozott
A fenti részből az MTI a következőt közvetítette a magyar olvasóknak: a "cikkben részletesen ismertették a mezőgazdasági költségvetés alakulását, a felvásárlási és a termelői árak közötti különbséget, a kistermelők veszteségeit", ezeket az igen érdekes részleteket nem ismerteti.
fidesz.hu