Új együttműködési formákra van szükség az európai politikában
Az osztrák és a magyar érdekek szempontjából is szerencsétlen dolognak nevezte Orbán Viktor szerdán Bécsben, hogy Magyarország ugyan teljes jogú tagja lesz az Európai Uniónak, de a munkaerő szabad áramlásával kapcsolatban komoly korlátozások maradnak fenn. Orbán Viktor szerint érdemes újfajta együttműködési formákat keresni az európai politikában.
Dátum: 2004-02-25 17:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=20494
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:35:44.957679, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A volt miniszterelnök újságíróknak elmondta, hogy az Osztrák Gyáriparosok Szövetségének (IV) a meghívására a nap folyamán felszólalt azon a rendezvényen, amelyen az osztrák üzleti élet képviselői vettek részt. A Fidesz elnöke kifejtette, jelentős változás következik be az Ausztria és Magyarország közötti kapcsolatokban azzal, hogy Magyarország az Európai Unió tagja lesz. Mint mondta, Ausztriára nézve ez azt jelenti, hogy egyszerre leszünk riválisok és partnerek a jövőben. Úgy gondolom, hogy a magyar és az osztrák közéletnek, valamint az üzleti életnek vannak közös érdekeik - fejtette ki. Orbán Viktor szerint érdemes újfajta együttműködési formákat keresni a politikában, az Európa-politikában és az üzleti életben is. Vannak közös érdekek, amelyeket Brüsszelben közösen kellene képviselni. Ezek részben üzleti, részben pedig gazdaságon kívüli politikai érdekek.
A Szövetség elnöke Bécsben is kiemelte, hogy közös érdek, hogy Horvátország 2007-ben Bulgáriával és Romániával együtt az EU tagja legyen. Az EU-hoz májusban csatlakozó országok munkavállalóival kapcsolatos uniós korlátozásokról szólva kijelentette: - Szomorúan látjuk a fejleményeket itt Ausztriában is. Újabb és újabb korlátozásokkal kell szembenéznünk ahelyett, hogy a - meggyőződésem szerint az Ausztria érdekeit is szolgáló - szabad munkavállalás lehetővé válna. Szerintem ez az osztrák üzleti élet érdekeivel is ellentétes, és a magyar emberek érdekével is. Itt is együtt lehetne működni.
A politikus elmondta, hogy nem csak a munkavállalásról van szó, hanem a schengeni határok fennmaradásáról is. Véleménye szerint sokan még mindig azt gondolják Magyarországon, hogy május 1-jén eltűnik a határ Ausztria és Magyarország között. - De nem ez a helyzet, sőt, vannak javaslatok, amelyek az átmeneti időt, amikor már tagjai vagyunk az uniónak, de a határátkelés még a korábbi szabályok szerint történik, ki akarják terjeszteni - emelte ki.
Orbán Viktor szerint a most készülő 2007 és 2014 közötti EU-költségvetésben is vannak közös közép-európai érdekek. Javasolta a közös fellépést, azt, hogy a magyar és az osztrák üzleti élet közösen fogalmazzon meg Ausztria és Magyarország számára azonos érdekeket. Kérdésre válaszolva elmondta, annak a híve, hogy minél előbb elfogadják az Európai Unió alkotmányát. Hozzáfűzte azonban, ha ez nem történik meg, Magyarország tud élni a nizzai megállapodásból következő mostani rendszerrel is. - A legrosszabb az, ami most van: a nizzai megállapodásra már senki sem támaszkodik, az új meg még nem köszöntött be - emelte ki. Orbán Viktor tájékoztatást adott arról, hogy bécsi programja keretében találkozik Wolfgang Schüssel osztrák kancellárral, az Osztrák Néppárt (ÖVP) vezetőjével.
MTI - fidesz.hu