Nem utazik magyar mentőcsoport Marokkóba
Egy korábbi brüsszeli felkérés ellenére nem utazik magyar mentőcsoport a marokkói földrengés helyszínére, mivel az ottani mentésirányító nem tart igényt további mentőcsapatok kiutazására - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője kedden délután.
Dátum: 2004-02-25 18:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=20501
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:35:47.067941, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A marokkói krízisbizottság elnöke a rabati magyar nagykövetségen keresztül értesítette a magyar hatóságokat, hogy elegendő számú mentőcsoport tartózkodik már az országban - mondta az MTI-nek Dobson Tibor.
A katasztrófavédelem egy hét szakemberből álló kutató-mentőcsoportot és két speciálisan kiképzett mentőkutyát indított volna útnak csütörtökön reggel Marokkóba, ahol kedd hajnalban a Richter-skála szerint 6-6,5 erejű földrengés következtében több mint 550 ember vesztette életét és több mint 300-an megsebesültek.
MTI - fidesz.hu