Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szélesebb jogkört a különleges szolgálatoknak

A brit kormány a terrorizmus-elleni harc jegyében több száz új ügynököt készül toborozni és szélesíteni akarja a különleges szolgálatok jogkörét. David Blunkett brit belügyminiszter szerdán kijelentette, hogy az MI,5 a belső hírszerzés létszámát 50 százalékkal, mintegy ezer új munkatárssal növelik.


Dátum: 2004-02-25 19:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=20506
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:35:48.621990, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A politikus még azelőtt nyilatkozott, hogy ismertté vált volna az érvényben lévő szabályozáshoz benyújtott módosító indítvány.

A dokumentumban kezdeményezik, hogy közvetett bizonyítékként lehessen felhasználni a telefonon folytatott beszélgetések titokban készült felvételeit és zárt üléseken tárgyalják a terrorizmussal vádolt személyek ügyét. Az indítvány szerint terrorizmus gyanúja alapján már közvetlen bizonyítékok nélkül is őrizetbe vehetnének brit állampolgárokat és külföldieket.

A brit belügyminiszter fontosnak tartaná a terrorizmusról szóló jelenlegi törvény hatályának meghosszabbítását is, amely 2006-ban lejár.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek