Suttogópropaganda helyett támogatást érdemelnek a gazdák
A Fidesz-Magyar Polgári Szövetség Nógrád Megyei Választmánya támogatja a magyar gazdák országos demonstrációját. Mindezt azért tartjuk fontosnak kinyilvánítani, mert az utóbbi napokban számos politikai indítékú hangulatkeltés, és nyomásgyakorlás tapasztalható a Salgótarjánban és Balassagyarmaton demonstráló gazdák ellen is - szögezi le a Fidesz Nógrád Megyei Választmánya közleményében.
Dátum: 2004-02-25 19:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=20507
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:35:48.930251, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Fidesz-Magyar Polgári Szövetség Nógrád Megyei Választmánya támogatja a magyar gazdák országos demonstrációját. Mindezt azért tartjuk fontosnak kinyilvánítani, mert az utóbbi napokban számos politikai indítékú hangulatkeltés, és nyomásgyakorlás tapasztalható a Salgótarjánban és Balassagyarmaton demonstráló gazdák ellen is.
Tiltakozunk az ellen, hogy egyesek a kormánypártok tétlenségének részeként össze próbálják ugratni a város és a falu lakosságát, a gazdák és más alkalmazottak, vállalkozók csoportjait. Az ötvenes évek kuláküldözéseire emlékeztető suttogó propaganda minden formája csak tovább fokozza a társadalmi békétlenséget.
Tiltakozunk az ellen, hogy az utóbbi hetekben Nógrádban is érezhetően felerősödtek a különböző állami hatóságok, felügyeletek ellenőrzései, amelyekkel közvetve a tüntetésben részt vevő gazdákra próbál nyomást gyakorolni a kormányzat.
Felhívjuk a kormányzat figyelmét, hogy felelős minisztériuma révén az agrárium válságát neki kell megoldania, nem háríthatja azt át a felvásárlók és a gazdák "piaci" párviadalára. Ebbe a konfliktusba a kormányzatnak jogi eszközökkel kell beavatkoznia, a májusi Uniós csatlakozás után ugyanis mindezek hiánya az ágazat összeomlásához vezethet, amely az egész magyar gazdaságot megrendítené. A mindenkori magyar kormánynak a magyar termelők érdekeit kell elsősorban szolgálnia, nem pedig a multinacionális kereskedelmi cégek és áruházláncok érdekeit. A 2001-ben megszületett folyamatok (gazdahitelek, családi vállalkozások támogatása stb.) újraindítása például kezdete lehet mindennek.
Arra kérünk minden jóérzésű Nógrád megyei polgárt, hogy politikai előítéletektől mentesen és a társadalmi szolidaritás szellemében gondolkodjon a gazdák demonstrációjáról.
Fidesz - Magyar Polgári Szövetség
Nógrád Megyei Választmánya
Balassagyarmat, 2004. február 25.