Medgyessy: A mezőgazdaság nagyon sok pénzt kapott, de ezt a gazdák nem érzik
A kormányfő szerdán Budapesten egy lakossági fórumon úgy vélte: a mezőgazdaság nagyon sok pénzt kapott, s a támogatás mértéke véges. "A mezőgazdaság nagyon sok pénzt kapott, de tudom, hogy ezt a gazdák nem érzik" - mondta Medgyessy Péter.
Dátum: 2004-02-25 20:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=20511
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:35:50.151376, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A miniszterelnök szerint a kormánynak egy ponton túl azt kell mondania, hogy nem tud több támogatást nyújtani, mivel nem vehet el a többi állampolgártól. Ha ugyanilyen feltételek között ugyanazt a pénzt mindig oda fogják adni, mindig azt fogják hinni, hogy szükség van annyi sertésre, szükség van annyi csirkére, szükség van annyi tejre" - jelentette ki Medgyessy Péter a gazdákkal folytatott tárgyalásokra utalva. Hozzátette: a kormány igyekszik segíteni, de a gazdáknak is változniuk kell, vagy olcsóbban kell termelniük. Medgyessy Péter szerint a kialakult helyzetért a kormány is felelős, ugyanis többet tehetett volna a piacvédelem érdekében. "Ez nem az állam és a termelők konfliktusa, ez a feldolgozók és a termelők konfliktusa" - fűzte hozzá.
MTI - fidesz.hu